Tragédia! Elhunyt a világklasszis futbalista

65 éves korában elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi olimpiai bajnok játékosa. A korábbi klasszis Zuglóban, a Kövér Lajos utcai pályán játék közben esett össze, és a helyszínre kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Nagy Alex győzelemre készül a Rolandringen

Hódmezővásárhelyre érkezik a Magyar Köztársaság Nyílt Motocross Bajnokság következő fordulója, hiszen április 11-én a Rolandringen állnak rajthoz a versenyzők. Hangbejátszással!

Tablettával helyettesíthetik a testmozgást a csontritkulásos betegek

Egy új tanulmány szerint mechanikai terhelés hatására a csontsejtek mikroszkópikus méretű csillókat használnak a csontképző gének bekapcsolásához. Ez reményt adhat azon csontritkulásban szenvedő betegek számára, akik képtelenek a testmozgásra, mivel a jövőbeni új terápiák elhitetik a csonttal, hogy a szervezet mozog.

Mostmár van hol emlékezni

Mindszenten nemcsak versmondó versennyel, de egy emlékplakett felavatásával is ünnepelték a Magyar Költészet Napját. A Károly Óvoda és Bölcsőde falán most már ott van József Attila plakettje is, így lesz hol emlékezni minden évben mondta portálunknak Ecseki András, Mindszent Város Kultúrájáért díjjal kitüntetett költő, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja.

Vers a Költészet Napja tiszteletére

Most következhetne egy vers, amivel tisztelgünk a költészet előtt, de mégsem ez következik. Mindszenten ez alkalomból városi versmondó versenyt szerveztek, melyen több kategóriában mérettettek meg a tanulók.

Lázár János: Egy igazi csapatmunka volt az elmúlt időszak

Lezárult a kampányidőszak, éjféltől kampánycsend, ám dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselő és képviselőjelölt még tartott egy utolsó fórumot Mindszenten, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban.

Százmilliós adócsalás Kecskeméten

Három, haszongépjárművekkel kereskedő kecskeméti társaság bukott le adócsalás miatt. Közel százmillió forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala több Bács-Kiskun megyei társaságnál tájékoztatta a pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense pénteken.

Rossi Ros a Rádió 7-ben!

Rossi Ros nevét már jól ismerhetik a Rádió 7 hallgatói. A Bulgáriában és Magyarországon egyaránt népszerű énekesnő ma délután stúdiónkban járt. Képekkel!

Közeleg a választás

Tabánban tartott pénteken választási fórumot dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő jelölt, aki elmondta, hogy április 11-e mindenki életében fordulópont lehet.

Lázár János: a Fidesztől nem kell félni!

A Fidesz választási programjáról és a választást követő változásokról beszélt a Rádió 7 stúdiójának péntek délutáni vendége, dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő és jelölt, a Parlament Honvédelmi-Rendészeti Bizottságának elnöke.Sok bejátszással!

Nincs pénz az M44-es előkészítésére

Egyelőre nincs pénz a tervezett M44-es út előkészítésére, mert a közlekedési tárca az idei évre előirányzott három milliárd forintból 2,5 milliárd forintot elvont a költségekből - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője.

Újabb áldozata van az új típusú influenzának

Több mint két hónappal a legutóbbi magyarországi haláleset után újabb áldozata van az új típusú influenzának: elhunyt egy 60 éves asszony Szegeden közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.

Mi legyen a zéró toleranciával?

Sárkány Péter nemzetközi borbíráló abban bízik, hogy a következő kormány eltörli a zéró tolerancia elvét, és a vezetéshez megengedett alkoholfogyasztást a nyugat-európai mintákhoz igazítja. Az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, Óberling József ugyanakkor ellenezne egy ilyen változtatást.

Tajvani, férfi, és úgy énekel, mint Whitney Houston

Megismétlődik a Susan Boyle-jelenség? Egy tajvani tévés tehetségkutató show zsűrije és a közönség is ledöbbent, amikor az egyik fiatal férfi versenyző torkából úgy csendült fel az I Will Always Love You című sláger, mintha maga Whitney Houston énekelte volna.

Rendőrségen kerekeztek a fiatalok

Diákok versenyeztek pénteken a hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, hiszen a városi közlekedésbiztonsági kerékpáros kupát rendezték meg, melyen közel 50 gyerek mérte össze tudását és ügyességét.

Eddig inkább a víz volt az úr, de a tűzre is vigyázni kell

Tavaly több mint 30 avartűz miatt riasztották a Balástyai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, ez viszonylag soknak mondható. Az idén eddig inkább a belvíz kapcsán volt dolguk, de a nyári mezőgazdasági munkák tűzveszélyeire is felhívta a figyelmet Virágh István.

Okosan gazdálkodtak a diákok

Összesen 44 pályamunka érkezett arra a pályázatra, amit a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági kara hirdetett meg. A díjátadás péntek délelőtt volt az intézményben, ahová az első tíz díjazottat meg is hívták. Nézze meg az eredményeket itt:

Ételek, amelyek segítenek a nehéz percekben

Ne tévesszen meg senkit a diéta elnevezés az alábbi menüknél, mert nem a lemondásról vagy a fogyásról szólnak, hanem arról, hogy milyen tápanyagokat vigyünk be szervezetünkbe a kritikus pillanatokban, hogy mindig jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Több ezren adták el a lelküket a neten

Több ezren adták el a lelküket, mert nem olvasták el egy online webáruház oldalán az üzletszabályzatot. Az emberek döntő többsége olvasás nélkül kipipálja, hogy elfogadja a cégek által kínált feltételeket.

A Fidesz lesz a teteje, az LMP az alja?

A Fidesz-KDNP kétharmadosnál is nagyobb többségét és - a Szonda Ipsos kivételével - az LMP Országgyűlésbe jutását valószínűsítik a közvélemény-kutatók a választás vasárnapi első fordulója előtti utolsó előrejelzésükben.

A halálközeli élmények okozója

A halálközeli élmények, így a fényvillanások, a béke és öröm érzete, az isteni találkozások talán egyszerűen a vérben megnövekedett szén-dioxid koncentrációval magyarázhatók - vélik szlovén kutatók.

Hatalmas égi gyűrűt fotóztak Norvégia felett

Látványos, 22 fokos sugarú halót fotóztak nemrég a norvégiai Orsta egén. Az ilyen jelenségek a cirruszok (fátyolfelhők) jégkristályain jönnek létre, amelyek tükrözik, megváltoztatják a fény irányát, sőt néha színeire is bontják azt.

Hat ezren voltak Ópusztaszeren

Látványelemekkel bővült a skanzen és újra megnyitott az ünnepi hétvége alkalmából a Feszty körkép is, amely szintén megújult tájékoztatta portálunkat Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója, aki mint mondta annak ellenére volt ilyen magas látogatói létszám, hogy nem jósoltak túl jó időt.