Kalmár Ferenc, a KDNP frakcióvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette: az ellenzéknek évek óta van tudomása az SZKT gazdálkodásának problémáiról, de hiába kezdeményezték már 2007-ben is vizsgálóbizottság felállítását, Botka László és MSZP-s politikustársai leszavazták őket. A városvezetés és az SZKT irányítói azóta is mélyen hallgatnak.

Új információk szivárogtak ki azonban a száz százalékban az önkormányzat tulajdonában lévő cégtől, ezek pedig ismét vizsgálódásra adnak okot folytatta Kohári Nándor. A Fidesz képviselője elmondta: értesüléseik szerint a 2008-as, lezárt üzleti évben a közlekedési társaság öt olyan szállítóval állt rendszeres üzleti kapcsolatban (Berill Invest, ARC Kft., Tornádó Kft., Invent, Tisza Volán), amelyeknél egy szerződés összege nem, de a kontraktusok, illetve a befogadott számlák összege éves szinten meghaladta az 50 millió forintos beszerzési értékhatárt. `Nem ez az üzleti kör egyébként a hunyó, hanem az SZKT` fejtette ki.
A Fidesz-KDNP tudni szeretné: ki a felelős azért, s hogyan lehetséges, hogy azonos beszerzési tárgyakra irányuló szerződéseket önálló kötelemként szerepeltettek, azaz megsértették a közbeszerzési törvényt. Arra is kíváncsiak, az üzemanyag és étkezési utalványok már uniós eljárás alá eső vásárlásánál folytatott-e le közbeszerzést az SZKT 2008-ban. Az ellenzéki politikusok egyébként úgy tudják, ilyen nem történt.
Kohári arról tájékoztatott: az ügy kivizsgálását kezdeményezik Botka László polgármesternél, emellett a közbeszerzési döntőbizottsághoz is fordulnak a több százmilliós SZKT-s költekezések jogszerűségével kapcsolatban.

Kalmár Ferenc azt is elmondta: további számos gyanús ügyről érkeztek hozzájuk információk az SZKT környékéről, ezért az sem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben a nyomozóhatósághoz fordulnak.
Forrás: szegedma.hu