Hüvös László szerint Botka László és a szegedi szocialisták közpénzből kampányolnak, a párt szerint az adófizetők pénzét arra használják, hogy a párt szegedi országgyűlési képviselőit és jelöltjeit megjelenítsék. A képviselő szerint erre a célra uniós forrásokat is felhasználnak, ezt a Zuschlag- ügyhöz hasonlítható csalásként és okoskodásként jellemezte.

Az ellenzéki politikus elmondta: a fideszes képviselők már évek óta nem szerepelnek ezekben a kiadványokban. 2010-ben 240 millió forintot különítettek el kampánycélokra a szegedi költségvetésben. Hüvös szerint azonban még ez sem elég, hiszen ezt a hatalmas összeget még kiegészítik az uniós források kommunikációs célokra felhasználható keretei is.

Megosztom!
|