Kizárják az MSZP-ből Zuschlag Jánost, miután a bíróság első fokon kimondta bűnösségét – mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője SZERDAI tájékoztatóján. Hozzátette: az MSZP tanult korábbi hibájából, hogy nem vállalta a konfliktusokat és későn lépett fel a korrupció ellen. Mostantól Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, mert amit tett, az ellentétes a joggal és az erkölccsel. A szóvivő úgy fogalmazott: “az MSZP nem áll ki bűnösök mellett”.

Elindították Zuschlag János kizárási procedúráját az MSZP-ből, miután a bíróság első fokon bűnösnek találta az ellene felhozott vádakban. Budai Bernadett szóvivő elmondta: ami történt, nem az MSZP tudtával és érdekében történt, ezért a bűnösök miatt nem is lehet egy közösséget ez alapján megítélni.
Budai Bernadett szerint “a Zuschlag-ügy tárgyalása és vizsgálata alatt a Fidesz politikai nyomást gyakorolt minden érintettre, ami a teljes baloldal ellen irányult”. A szóvivő hozzátette: ” a következő másfél hétben aljas lesz a Fidesztől, ha a szakpolitikai kérdések helyett tovább zuschlagozik. Az MSZP a mai nappal lezártnak tekinti a Zuschlag-ügyet és a lejárató kampányt is.Forrás:fuggetlenhir.hu