A két műsorvezető, Égető Gyula és Kodácz Csengele szeretettel fogadta a vendégeket, akik pillanat alatt feloldódtak, és arcukon mosollyal üdvözölték a Szívküldi hallgatóit. Volt már olyan eset, hogy az ikertestvéremmel szerepet cseréltünk vallotta be Viktor Égető Gyula kérdésére, és felidézte, amikor a testvére, Benjámin egyik randijára ő ment el, mert Benjinek akkor már nem tetszett a lány. Amikor a turpisság kiderült, a lány ideges volt és kiabált emlékezett vissza Viktor, hozzátéve: azóta szent a béke.

Volt egy másik alkalom is nyílt meg Viktor, és mesélt arról a díjátadóról, ahová testvérét küldte maga helyett, mert őt egy fontos fellépésre várták. Benji egy darabig jól tűrte testvére népszerűségét, fotózkodott, autogramot adott, de egy idő után kifakadt: nem, ő nem Viktor, vegyék észre, hogy ő Benjámin!

A Szívküldiben jól érezte magát apa és fia is, és mikor az édesapa, Király Tamás mint az egyik legnagyobb hazai lemezkiadó képviselője elmondta, hogy a hazai rádiók általában kevés magyar zenét játszanak, örömmel vette, hogy ebben a műsorban csak magyar felvételek hangzanak el. Csodálkozása már csak akkor lett mélyebb, amikor egykori zenekara, az Universal egyk nagy slágerét, a Volt-e más bolondot idézte fel Égető Gula, és amikor a dal megszólalt mert ez a felvétel is része a Rádió 7 hangtárának -, az Universal dobosa igazán meghatódott.

Király Viktornak tetszik Vásárhely, a strandról érkezett a stúdióba. Elmondta: nagyon csinos lányokat látott, miközben az egyik újságnak adott interjút az énekes. Szeretne a városban fellépni, s léegközelebb nem is olyan messze, Gyulán lesz élő fellépése zenekarával, ahol az öt zenész mellett táncosok is kísérik a produkciót, és nem ritka, hogy fellép velük nővére, Linda is.

A Szívküldiben elhangzott a Forgószél, Viktor eddigi legismertebb slágere, és az új dal is, a ha arra indulsz is. Mindkettőt kérhetik a hallgatók a Rádió 7 Kívánságműsoraiban!