Önkéntes segítők az élet minden területén

Önkéntesek olyanok, akik segítő feladatot vállalnak civil szervezetek számára, persze fizetség nélkül. De az önkéntesség csak addig áll fenn, amíg a feladatot el nem vállalják, onnantól számukra ez önként vállalt kötelezettség mondta el szerdán, a Németh László Városi Könyvtárban tartott képzésen Zsivkovicsné Gyenes Krisztina, aki ezt példával is illusztrálta.

Hódmezővásárhely átveszi a Badalik Lídia hagyatékot

A két éve elhunyt domonkos rendi nővér, Badalik Lídia közel kétszáz darabos textil gyűjteménye kerül Hódmezővásárhely város tulajdonába. Az értékes és a maga nemében páratlan kollekció mind térben, mind időben áttekintést ad a magyar népi hímzés remekműveiből.

Aláírták a szerződéseket

Szegeden és Makón is aláírták a helyi sportegyesületek támogatási szerződéseit. A Csongrád Megyei Önkormányzat az Egészség és Sport Éve keretében idén 55 millió forinttal nagyobb összeget fordít a Csongrád megyei sportegyesületek támogatására. A cél: utánpótlás nevelése.

Hiller is elismerte a mindszenti gimnazista sikereit

Csongrád megyéből egyetlen középiskolás diák vehette át a Magyar Köztársaság Jó tanuló-Jó sportolója díját Budapesten. Szabó Lujzának Hiller István adta át a megtisztelő elismerést hétfőn.

Kisorsolták a listák sorrendjét

Csütörtök délután a Területi Választási Bizottság kisorsolta a nyilvántartásba vett pártok listáját a Megyeházán Szegeden. A tét az volt, hogy a pártok milyen sorrendben kerülnek a szavazólapokra tájékoztatta portálunkat dr. Kovalcsik Andrea, a Területi Választási Iroda vezetője.

Fábiánné kerüli a nyilvánosságot

Kerüli a nyilvánosságot Fábiánné Rozsnyói Katalin Janics Natasa korábbi edzője -, aki tanítványaival hétfőn érkezett haza a sevillai edzőtáborból, ahol kilencfős csoportja több mint 400 kilométert lapátolt.

Veszíts el egy könyvet, keress helyette másikat!

Senki se lepődjön meg, ha a következő napokban `elhagyott` könyvet talál. Valószínűleg épp rá várt, hogy elolvassa, majd újra elveszítse azt. Érdemes saját kötetet is útnak indítani, március 25-én ugyanis újra megrendezik az országos szintű `Veszíts el egy könyvet!` játékot.

A fájdalomról diskurálnak

Hazánkban egy évben megközelítőleg másfél millió munkanap esik ki a migrénes fejfájás miatt. Tudósok, kutatók, tartanak kerekasztal-beszélgetést afájdalomról március 26-án, pénteken 14 órától a Móra Ferenc Múzeumban.

Hét Csongrád megyei jó tanuló-jó sportolót köszöntöttek

Átadták `A Magyar Köztársaság jó tanulója-jó sportolója 2009` díjait. Az idén 154 tanuló vehette át ünnepélyes keretek között a cím elnyerésével járó emlékplakettet és oklevelet. A magyar diákok számára adható legmagasabb kitüntetést Hiller István oktatási miniszter nyújtotta át a 97 általános iskolás és 57 középiskolás diáknak, akik közül heten Csongrád megyeiek.

25 472 regisztrált munkanélküli a megyében

Több mint 25 ezer regisztrált munkanélküli Csongrádban, a lakosság több mint 14 százaléka keres munkát megyénkben, 20 százalék fölötti a munkanélküliek aránya Makón. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ által közzétett 2010. február végi adatok alapján régiónkban 17,6 százalék a regisztrált álláskeresők száma.

Új darabot mutat be a Szegedi Kortársbalett

Unisosno címmel új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás művészeti vezető koreográfiája mellett egy olasz alkotó munkáját is megtekintheti a nagyérdemű: Mauro Astolfi táncművész Rómából érkezett, az ottani Spellbound Dance Company nevű elismert társulat vezetője, számos jelentős külföldi színház és tánciskola állandó koreográfusa, vendég tanára.

Megyei listát indít az LMP

A Lehet Más a Politika sajtótájékoztatót tart szerdán Szegeden, ahol ismertetik a megyei lista résztvevőit, és beszámolnak a kampány állásáról, és további céljaikról.Hangbejátszással!

A vásárhelyi önkormányzat nem sértette meg az esélyegyenlőségi törvényt

2008-ban a Dobszerda Kulturális Ökológiai és Jogvédő Egyesület beadvánnyal fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mivel szerintük Hódmezővásárhely önkormányzata megsértette az esélyegyenlőségről szóló törvényt. Hangbejátszással!

Hivatali visszaélés Kalocsán

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tulajdonában lévő Skoda Octavia típusú szolgálati személygépkocsit a vádlott Kalocsa belterületén a megengedett 50 km/h helyett 99 km/h sebességgel haladt. A sebességtúllépést a Kalocsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottai sebességmérő készülékkel rögzítették.

Ezüstérmet szerzett Hajdú Dóra

Budapesten rendezték meg a Díjugrató Fedeles Országos Döntőt, ahol a hódmezővásárhelyi díjugrató a második helyet érte el az Amatőr Lovas kategóriában.

Történelmi ki mit tud az Emlékpontban

Így is nevezhetnénk azt a városi történelem versenyt, melyet már tíz éve megrendeznek Hódmezővásárhelyen. Az iskolák összevonása után ez a verseny egybefonódott a Klauzál Gábor Emlékversennyel, de a diákok érdeklődése nem csökkent, ma is több mint 50 diák méri össze tudását 4-5 fős csapatokban.Hangbejátszással!

A látássérültek segítése a cél

Solymos László, Szeged várospolitikai alpolgármestere és a Kreatív Formák Alapítvány sajtótájékoztatót tartottak, a Látássérültek rehabilitációja a dél-alföldi régióban címmel Szegeden.Hangbejátszással!

Mi lesz az ebéd?

Főző-rovatunkban hétköznapokon egy-egy finom étel receptjét ajánljuk figyelmébe. Ma a Rádió7 konyhájában húsos ravioli készül. Próbálja ki Ön is!

Hogyan kerüljük el a hát- és derékfájást? Tippek, tanácsok!

A hátfájás igen gyakori probléma, tíz emberből körülbelül nyolcat érint. Bármilyen gyakori problémával álljunk azonban szemben, sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a hát- és derékfájdalmakat. A legfontosabb a rendszeres testmozgás, és az izmok erősítése.