Kikapott a HFC

Kétszer is vezetett Kecskeméten a Hódmezővásárhelyi Futball Club csapata a labdarúgó NB III-as bajnokságban, de így sem sikerült nyerniük.

Kórházba került Paskai László bíboros

Kórházba került Paskai László bíroros vasárnap - tudta meg a Független Hírügynökség egyházi forrásokból. A 83 éves nyugalmazott esztergom-budapesti érsek vasárnap a fővárosi Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban imádkozott volna a magyarok lelki újjászületéséért, a nemzeti ünnep előestéjén.

Kecskeméti klubnál edz a csongrádi lány kutyája

A csongrádi lány a kecskeméti Hírös Agility Klubnál edzette 3 éves kutyáját, majd a páros olyan jónak bizonyult, hogy a MEOE (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete) delegálta Berry-t a március 11-14-ig tartó nemzetközi versenyre.

Kínos kudarc! A tokaji bort a szlovákok védetik le?

A szlovákok helyzeti előnyre tettek szert a tokaji bor nevének európai uniós levédésében. A jelek szerint mindez nemcsak nemzetközi ármány, hanem a magyarok mulasztása is vastagon belejátszik a kudarcba.

A hangok gyógyító ereje

Az első érzék, ami a magzatban kifejlődik, és az utolsó, ami a testtel elmúlik, a hallás. A hang egy varázslatos, titokzatos közeg, ami körülvesz bennünket, inspirál, mozgat, érzéseket kelt, elbűvöl és meggyógyít bennünket.

Szeplőradírozó otthoni arcpakolás

Használd ki a szőlő varázserejét! A lédús gyümölcs alkotóelemei tisztító, serkentő és karcsúsító hatással fokozzák életkedvedet, és bőrödet is megszépítik.

Most az ELTE tanára nem fogott kezet Hillerrel

Minden évben akad olyan szellemi kiválóság, aki politikai ellenszenvét, sértettségét úgy fejezi ki, hogy látványosan nem fog kezet a díj átadójával. A járványt Szabad György történészprofesszor indította el.

Veszélyes bébiételek

Tévesen került a "gluténmentes" felirat egyes bébiételekre. Lisztérzékeny gyermekek táplálására ezért nem alkalmasak.

Életigenlés Tóth Károlytól

A Magyar Sajtó Napja előtti napon Szőttes műsorunk vendége volt Tóth Károly, a Hódiköt nyugdíjasa, a Vakok és Gyengénlátók vásárhelyi szervezetének elnöke, aki 1951-ben született Sarkadon. Édesapja a mezőgazdaságban dolgozott és édesanyja háztartásbeli volt. Nyolcan vannak testvérek, de az évek során négy testvérét betegségben elvesztette.

Csak tiszta forrásból

Nemzetiségek kórus találkozóját rendezték március 14-én a hódmezővásárhelyi Fekete-sas emeleti báltermében.

Polgármesteri fogadóóra a Rádió 7-ben!

Március 18-án, csütörtökön 10 órától a Rádió 7 stúdiójának vendége lesz dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Honvédelmi-Rendészeti Bizottságának elnöke.

Szeméttel volt teli a csatorna

A Gyulai Várfürdő-Kormorán Búváriskola szemétgyűjtési akciót szervezett szombaton az Élővíz-csatornán. A megmozdulás során harmincöt zsák szemét került elő.

Tűzoltók mentették ki a sérült autóst

Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, aki vasárnap hajnalban gépkocsijával fának ütközött. A sérültet a tűzoltók vágták ki a kocsiból.Képünk illusztráció!

A gárda nevében fenyegették a romákat?

Az Új Magyar Gárda Mozgalom Békés Megyei Gróf Tisza István századának tájékoztatása szerint a szerdán történt gyilkosságot kihasználva a mozgalom nevében telefonon fenyegetik a békési cigány lakosságot a gárda bosszújával.

A főzés az emberré válás kulcsa?

Magától értetődő, hogy főtt ételt eszünk nap, mint nap egy új tudományos elmélet szerint azonban a főzés sokkal jelentősebb állomás az emberiség történetében, mint eddig gondoltuk.

Antal: Demszkynek is voltak konkrét kérései

Demszky Gábor felelősségéről nyilatkozott a BKV házi őrizetben lévő volt vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek. Antal Attila azt mondja, Balogh Zsolt korábbi BKV-vezető múlt heti, ugyancsak a lapban közölt interjúja után döntött úgy, hogy beszél.

Éles fordulatot vesz a választási kampány hétfőtő

Hétfőtől - a Fidesz nagygyűlése és az MSZP ünnepi rendezvénye után - új szakaszba lép a választási kampány. Szűk egy hónappal a parlamenti voksolás előtt várhatóan intenzívebb lesz a közterületi jelenlét, a pártok pedig a legdrágább televíziós hirdetéseket is bevetik.

Még napokig marad a hűvös, szeles idő

Bár az előző napokhoz képest kevésbé hideg az idő, a melegedés várhatóan megtorpan, sőt hétfőn kisebb lehűlés következik be. A több-kevesebb napsütés mellett elszórtan, főként északon és keleten fordul elő futó zápor, hózápor. Sokfelé megerősödik, vasárnap a Kisalföldön viharossá fokozódik a szél.