— Arra ébredtem, hogy pattog valami. Aztán már csak azt láttam, hogy lángol a plafon. Azt hittem, hogy szörnyethalok az ijedtségtől — elevenítette fel a József Attila utca 4 szám alatt, fia, Jónás Zoltán otthonában a történteket Keresztesi Károlyné Ötvös Julianna.
A 73 éves, maga is súlyos beteg asszony, fogyatékos 42 éves Ottó és 41 éves, kerekesszékhez szegezett Éva lányával él egy fedél alatt. A felnőtteket a szomszédok, rokonok menekítették ki s már a tűzoltók kiérkezése előtt elkezdték a lángok megfékezését.

— Ha nincsen Csofi, biztos nagyobb baj lett volna — szipogta a kormos szobában, az időközben munkatársával együtt megérkezett Fábián Zsuzsanna polgármesternek Keresztesiné, hogy a szomszédban élő Rácz Attila és felesége sokat segített. — Ibolya a másik lyányommal egy paplanban vitte ki Évikét, ha nem, benn égett volna — tette hozzá.
— Oda a szép kis lakásom. Tavaly csináltattam meg a fürdőszobát most meg itt állok a semmivel. Még szerencse, hogy kötöttem biztosítást — toldotta meg.Forrás:beol.hu