Libatolvajozták a miniszterelnököt

Mintha látszana a fény az alagút végén, Magyarország számára közeledne az alagút kijárata a válságból - jelentette ki Bajnai Gordon Békés megyei látogatásának első állomásán Nagyszénáson csütörtökön.

Maradhatnak a rákkeltő cumisüvegek?

A biszfenol-A (BpA) nevű anyag felhasználásának hazai és uniós korlátozását sürgeti a Levegő Munkacsoport az anyag egészségkárosító hatása miatt - közölte a zöldszervezet csütörtökön.

Legyen a magyar hivatalos nyelv!

Legyen hivatalos nyelv a magyar Székelyföldön, jogállása legyen azonos a román állam hivatalos nyelvével, március 15-ét pedig nyilvánítsák munkaszüneti nappá Romániában - egyebek közt ezt szorgalmazza a Sepsiszentgyörgyön összeülni készülő Székely Önkormányzati Nagygyűlés.

A munkaügyi ellenőrzéseken minden második cég elbukik

A munkaügyi ellenőrzéseken feltárt törvénysértések a szakszervezetek szerint a jéghegy csúcsát jelentik. A dolgozók ugyanis a végsőkig tűrnek, s csak akkor mernek szembeszállni a volt főnökükkel, miután az utcára kerültek.

Megdöbbentő fordulatokkal szolgált az elhunyt asszony elvesztése

- Harmincöt évi boldog házasság után, 2008 augusztusában, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt szeretett feleségem. Akkor még nem sejtettem, hogy nemcsak hiánya, a gyász miatt emésztem majd magam, hanem olyan súlyos gondok szakadnak a nyakamba, ami szinte romba dönti egész addig életem — kezdte történetét a 70 éves féri, Sz. M.

Magyarsághoz méltó változások kellenek!

`Valódi gondolatokról, valódi lehetőségekről, valódi vásárhelyieknek szeretnék beszélni` ezzel a mondattal kezdte választási fórumát, dr. Lázár János, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere, Susánban, a Szabadság Olvasókörben. Hangbejátszással!

Lőttek a sportlövőknek?

Szigorodtak a szabályok, ezután csak pszichológiai alkalmassági vizsgálat után lehet lőfegyvert birtokolni. A változásoknak a sportlövők lehetnek a legnagyobb vesztesei.

4 milliárd a kiotói kvótából

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium csaknem 2 millió tonna kiotói kvóta eladására kötött szerződést, melyből várhatóan 4 milliárd forint bevétel folyik be a KVVM erre a célra elkülönített kincstári számlájára. A mostani ügylettel együtt a zöldtárca eddig mintegy 40 milliárd kvótabevételre tett szert, melyet maradéktalanul a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében használ majd fel mérhető szén-dioxid-kibocsátás csökkentő beruházásokra.

Újra jár a komp

Holnaptól újra megindul a kompközlekedés Mindszent és Baks között - tájékoztatta portálunkat Juhász Lajos, a komp üzemeltetője.

A tél utolsó támadása további havazást hozhat

A gyerekeken kívül valószínűleg senki sem örül a márciusi hóesésnek, sajnos azonban úgy tűnik, egyelőre marad a télies időjárás. Az időjósok csak a jövő hét közepétől ígérnek enyhülést.

Rekordot akart dönteni a sofőr

Közel száz kilométerrel lépte túl a megengedett sebességhatárt egy Mercedes még vasárnap Dunaföldvár belterületén - tudtuk meg a rendőrségtől.Képünk illusztráció!

Néhány beiratkozást összevontak

Az óvodai beiratkozással egy helyre és időpontba vonták össze a bölcsődei és a családi napközis beiratkozást. Három osztályban 85 körüli gyermekre számítanak az iskolában.

45 millióból újul meg a település központja

41 millió forint támogatást nyert Csanádpalota önkormányzata uniós pályázaton, amelyből parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint a főtér közepén programok lebonyolítására is alkalmas területet építenek tájékoztatta portálunkat Kovács Sándor polgármester.Hangbejátszással!

Megvizsgálták az Ügyfélkapu üzemzavarát

A magyarorszag.hu kormányzati portál új változatának üzembe állítása halasztás után, február utolsó napjaiban kezdődött. Ezt követően március 1-én működési hiba miatt vissza kellett állítani a korábbi rendszert. Az Ügyfélkapu 2-t ezért a következő hét végén indították el ismét. Az informatikai rendszer hibája a személyes adatok kezelését érintette, ezért az adatvédelmi biztos hivatalból eljárva, illetve állampolgári panasz alapján vizsgálatot indított.

Könyvtári éjszakai utazás

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Egyetemi Könyvtára immár 5. alkalommal rendezi meg Könyvtári Éjszakáját. A 2010. március 17-én 19.00 órakor kezdődő és 2010. március 18-án 02.00 óráig tartó rendezvényen a szervezők az antikvitásba tett időutazásra invitálnak.

A Fidesz-KDNP jelöltjei leadták a kopogtatócédulákat

A Fidesz-KDNP szegedi képviselőjelöltjei csütörtökön délelőtt adták le a kopogtatócédulákat a helyi választási irodán. Bodó Imre, Bohács Zsolt és Nógrádi Zoltán egyaránt 1500 szelvényt vitt magával, melyeket Mózes Ervin főjegyző jelenlétében, átszámolást követően vettek át tőlük.

Újra Vásárhelyen edz Gyurta Dániel

Mexikó helyett idén is a vásárhelyi uszodát választotta Gyurta Dániel, olimpiai ezüstérmes és világbajnok magyar úszó edzőtáborának egyik helyszínének, aki a csütörtök délelőtti edzést követően, így fogalmazott: Vásárhelyen minden adott, hogy idén is sikeresek legyünk. Hangbejátszással!

Katyn titka még tovább látható

Két héttel meghosszabbították a Katyn-kiállítás nyitva tartását a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. A hosszabbítás két hete során további programokkal várják a látogatókat és a diákcsoportokat.

Fejlesztik az ipari parkot

Március 19-én 10 órakor a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban Mórahalom Város Önkormányzata szakmai napot szervez a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park fejlesztésére irányuló DAOP pályázat keretében.

Albérletre is jut a krízisalapból

A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-ától már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő.

Megöltek egy 87 éves nénit

A Békési Rendőrkapitányság ügyeletére március 10-én a délelőtti órákban érkezett egy bejelentés, miszerint Békésen a Kecskeméti utcában egy családi házban egy 87 éves nénit holtan találtak. Hangbejátszással!