Tavasszal nyílik a hódmezővásárhelyi Emlékpontban `A változás évei 198890: Egy rendszer bukása, egy rendszer születése` című időszaki tárlat. A kiállítás rendezői az utcanévtáblák segítségével is igyekeznek érzékeltetni a fiatalabb generáció számára, hogy milyen, a kommunista ideológiát tükröző közterületek voltak egykoron Hódmezővásárhelyen.
A diktatúra időszakában a dél-alföldi városban Leninről nemcsak utcát, de teret is elneveztek. Nem maradhatott utca nélkül Marx és Engels sem, de a korszak utcanévadói megemlékeztek a szorgalmas élmunkás Sztahanovról is. A rendszer eszmei megerősítését szolgálták a Munkásőr, a Partizán, illetve a Vörös Csillag elnevezések, s több száz vásárhelyi állampolgár igazolványában szerepelt lakhelyként a Vörös Hadsereg- vagy a Moszkva utcanév.
Az állampárt bukásával ledőltek és eltűntek a diktatúra jelképei, emlékművei a városban. Hódmezővásárhely közgyűlése 1990. decemberében döntött arról, hogy a közterületek visszakapják régi elnevezésüket vagy a város kiemelkedőt alkotó személyeiről nevezik el őket.
Az Emlékpont formálódó kiállítása felidézi majd, hogy 1989-90-ben igazán nagy pillanatokat élhettek át a magyar emberek szerte a Kárpát-medencében és így Hódmezővásárhelyen is. A tárlat segítségével mindenki maga hozhat majd személyes döntést arról, hogy milyennek ítéli a `89-ben megkezdett rendszerváltoztatást.

Medgyesi Konstantin
sajtóreferens