Az Eötvös József Szakközépiskola marketing és reklámügyintéző szakáról egy egész osztály látogatta meg szerkesztőségünket csütörtök délelőtt Patócs Sándor pedagógus kíséretében.
A diákok gyorsan megtöltötték a szerkesztőséget, éppen ezért két csoportra oszlottak és Égető Gyula cég és szerkesztőségvezető, valamint Martonosi János hírszerkesztő segítségével és kalauzolásával ismerhették meg a rádió és a promenad.hu működését.
Égető Gyula elmondta nekik, hogy ez a rádió azért nagyon kedvelt a kommunikációt tanuló diákok körében, mert itt egy helyen van egy rádió, egy internetes újság, sőt még nyomtatott sajtóval is foglalkoznak.
A diákok megismerkedhettek a reklámkészítés rejtelmeivel, megnézhették a zenei kínálatot, sőt a stúdióba is beülhettek élő adásba. Ez utóbbi olyannyira sikeres volt, hogy a diákok a parkolóban is az adásról készült felvételt hallgatták.
Nagy Zsuzsanna, az egyik diáklány portálunknak elmondta, nagyon tetszik neki az itteni légkör és a munkamenet is, mert állítása szerint ő soha nem volt amolyan egy helyben ülős fajta. Tervei között szerepel, hogy miután az Eötvös József Szakközépiskolában végzett, Szegeden is elkezd tanulni, majd csak utána szeretne elhelyezkedni.
Zsákai Laura is nagyon elégedetten nyilatkozott a szerkesztőség látogatásról, bár mint mondta, nagyon meglepte, hogy mennyi munka van egy-egy rádióműsor elkészítésében.
A rengeteg téma mellett persze szó volt a hallgatottságról is, melyen sokan meglepődtek, hiszen a régiónkban egy tavaly októberi felmérés szerint a hallgatók 71 százaléka a Rádió 7-et hallgatja.

Fekete Evelin