A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tegnap este vendégszerepelt a Kisszínházban, teltház előtt. Az Amor omnia című színpadi játékot adták elő, melynek témája a szerelem, és érdekessége, hogy a művészek szavak nélkül, csak gesztusokkal, mozdulatokkal fejezik ki az érzelmeket. A színház igazgatója különösen fontosnak tartja, hogy kínálatukat olyan darabokkal bővítsék, amelyeket ők nem tudnak létrehozni, így a temesvári társulat biztos, hogy nem utoljára járt Szegeden.

Ma este a Tirami su című kétszemélyes identitásjáték kerül bemutatásra. A mű eredeti címéből Megöltem az anyámat – következően nem könnyed szórakozás, és bár olykor humoros, mindenképpen nagyon elgondolkodtató a tizenhét jelenetben előadott történet.

A nagyszínházban február 19-én, péntek este mutatják be az Aranycsapat című fiatalos, humoros, zenés-táncos előadást, melynek zenéjét Fenyő Miklós szerezte. A bemutató napján, megkoszorúzzák az Aranycsapat szobrát, a premieren pedig jelen lesz Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja. Sor kerül továbbá egy aukcióra is, melynek bevételt a Vöröskereszt közreműködésével a haiti földrengés károsultjainak juttatják el.

Február 7-én került megrendezésre a Szegedi Szimfonikus Zenekar jótékonysági koncertje a haiti földrengés áldozataiért, az élők megsegítéséért. A zenekar Mozart Requiemjét adta elő. Az est folyamán több mint egy millió forintot gyűjtöttek, melyet szintén a Vöröskereszt által juttatnak el a rászorulóknak.

A következő hónapokban is számos premier várja a nagyérdeműt, bemutatásra kerül többek között Verdi Álarcosbálja. Márciusban fellép a szegedi közönség előtt két világhírű szopránunk, Rost Andrea és Miklósa Erika is.

Gyüdi Sándor elmondta, hogy a darabok kiválasztásánál elsősorban a kiegyensúlyozottságra törekszenek, igyekeznek mindenféle stílusú és hangulatú előadást műsorra tűzni. A közönség pedig értékeli a nagyszerű eladásokat, jól mutatja ezt az a tény, hogy a színházba járók száma 31 százalékkal nőtt az elmúlt időben.
Égető Nikolett