A tartalékos vendégek könnyen meglepetést szerezhettek volna, ha nem csak 34%-al dobnak. Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság harmadik helyén álló hazaiak ezúttal sem játszottak jól, feltűnően sok eladott labdával bosszantották a lelkes közönséget.

EnterNet Vásárhelyi KS Kecskeméti Főiskola 100-80
(28-14, 25-20, 21-18, 26-28)

Hódtói Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Vétek, Varga Z., Lövész

Kosársuli: Balaton (7/3), CZIBERE (29/18), UTASI (11/3), VAS (18/3), Diakite (11),
csere: Kukla (9), Böszörményi (-), DANI (11/3), Mócsai (2), Bere (2), Szilágyi (-)

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés: a vásárhelyiek remekül védekeztek, a szerzett labdákból és lepattanókból szebbnél szebb lerohanásokat vezettek szinte hiba nélkül. Czibere már 11 pontnál járt az ötödik percben, amikor 19-3 állt az eredményjelzőn. A Kosársuli érthetetlenül kapkodni kezdett, felelőtlen dobások sora maradt ki, miközben a vendégek felébredtek, és sorra betaláltak – így 28-14-el zárult az első negyed.
A második tíz percet a sokat hibázó Diakite nélkül kezdte a Kosársuli, és hamar 20 pontra nőtt a hazai előny (38-18). Vas, Utasi és Kukla révén szépen szaporodtak a kosarak, de a Kecskemét tartotta magát, így `csak` 53-34-re sikerült az első félidő.
A szünet után szinte végig zónáztak a vendégek, ami ellen nem játszott túl türelmesen a Kosársuli. Czibere újabb triplái és Dani kiváló, ponterős játéka ellenére csökkent az előny, ugyanis a kecskemétiek folyamatos betörésekből és büntetőkből szinte mindig kosarat szereztek (68-52). A Vásárhely sokat cserélt, egyrészt a vészesen szaporodó faultok, másrészt a gyenge védekezés miatt.
Az utolsó játékrész eleje jól indult, Diakite leszedett minden lepattanót és zsákolt is néhány szép kosarat (85-58), de sajnos kipontozódott. A cseresor nem tudott pontot szerezni, ráadásul a vendégek sorra betaláltak így 20 alá csökkent ismét az előny (85-66). A visszaállt Czibere gyorsan bevágott két triplát, de a Kecskemét hat büntetővel válaszolt. Az utolsó három-négy percben letámadtak a vendégek, de a különbség nem változott. Mócsai 2 másodperccel a vége előtt dobott kosarával sikerült a 100 pontot elérni, amit a nézők hálás tapssal jutalmaztak.

dr. Elek András edző: Csodálatosan kezdtünk, de azután érthetetlenül sokat hibáztunk úgy támadásban, mint védekezésben. Lehet, hogy maximalista vagyok de 20 pontos, végig biztos győzelmünk ellenére csak annak tudok örülni, hogy teltház előtt játszottunk.
Forrás: Dr. Elek András