`Csak a gombok maradnak utánunk` hangzott el Andrzej Wajda, Oscar-díjra jelölt Katyñ című filmdrámájában a halálra váró lengyel tisztektől. Ezek a gombok és más a halálgödrök feltárása során előkerült személyes tárgyak, mint például jelvény, kereszt, zsebóra, bögre sorakozik a tárlaton egy égbekiáltó tömeggyilkosság mementójaként. Különösen megható és jelképes az a tömegsírból kiásott kereszt, amelynek közepén a legyőzhetetlen, kiterjesztett szárnyú lengyel sas látszik.

A katyñi tömeggyilkosságoknak 22 ezer lengyel állampolgár esett áldozatául. A sok ezer katonatiszten kívül a szovjet belügyi szervek kivégezték a lengyel értelmiség színe-javát. A bűntett a világpolitika cinizmusának iskolapéldája vált, ahogy fél évtizeden keresztül a szabad világ politikai okokból elhallgatta a lengyelség tragédiáját.

Az Emlékpontban látható kiállítás rendezői 42 fényképekkel és dokumentumokkal illusztrált tabló segítségével igyekeznek bemutatni azt a nemzeti gyászt, amely máig ható fájdalmat jelent a lengyelek százezreinek. Számos fotó és dokumentum illusztrálja, hogy milyen folyamatok vezettek Lengyelország 1939. évi felosztásához és a két totalitárius rezsim a náci Németország és a sztálini Szovjetunió általi lerohanásához, a barna és a vörös diktatúra gyilkos ösztönének tombolásához. A látogatók megismerhetik az `elárult és meggyilkolt` lengyel nemzet tragédiáját. A tárlatvezetésen Katyñ magyar vonatkozásait is bemutatják az Emlékpont munkatársai.