Lejátszotta második felkészülési találkozóját a Hódmezővásárhelyi FC. Az ellenfél ezúttal a szintén NB III-ban szereplő Gyula együttese volt. A vásárhelyieknél ezen a találkozón sem lépett még pályára a sérüléséből felépülő félben lévő rutinos Szűcs Róbert és Antal Krisztián, valamint a fiatal Papp Zoltán, viszont az új emberek közül Bata, Keller és Nagy Ádám is lehetőséghez jutott.

A háromszor harmincöt perces mérkőzést remekül kezdték a vásárhelyiek, akik a 17 éves Török Roland 8. percben lőtt góljával szereztek vezetést, majd a negyedóra végén Sipos értékesített egy jogosan megítélt büntetőt. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt, majd a harmad utolsó percében Polczer révén szépítettek a vendégek.
A második játékrészre fél csapatra valót cserélt Kandó Róbert edző, de a fiatalok tartották a lépést a lényegesen rutinosabb gyulaiakkal. Ez a játékrész gólnélküli döntetlennel zárult.
Az utolsó harmadban már a HFC cseresora játszott és húsz percig jól tartották magukat. Ekkor egy sérülés miatt 10 főre fogyatkoztak a hazaiak, amelyet előbb Balogh góljával használtak ki a fürdővárosiak, majd három perccel a lefújás előtt Szentirmai balszerencsés öngóljával a győzelmet is megszerezte a Gyula.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – GYULAI TERMÁL FC 2-3 (2-1, 0-0, 0-2)
Hódmezővásárhely, 50 néző. Vezette: Forgó és Kérdő.

HFC: Kovács K. – Huszár, Sipos, Czibere A., Bakos – Batik, Rácz D., Marton – Varga, Bata, Török R.
Csere: Bánki Horváth és Gábor Z. (kapusok), Juhász S., Szentirmai, Moha, Keller, Vér, Nagy Á., Orovecz R., Szabó M., Antal S., Kökény, Bognár.
Edző: Kandó Róbert

Gyula: Petrák – Bozsi, Brlázs, Miklya, Sajben – Valentényi, Szegfű, Okos, Polczer – Domonkos, Balogh.
Csere: Halász (kapus), Rostás, Bagi, Papp Á., Bíró, Nagy G.
Edző: Lóczi István

Góllövők: Török R. és Sipos (11-esből) illetve Polczer, Balogh és Szentirmai (öngól)

A HFC-re február első hetében újabb két felkészülési találkozó vár, 3-án (szerdán) 18 órakor a Szarvas, majd 6-án (szombaton) 11 órakor a megyei I. osztály listavezetője a Csongrád látogat a vásárhelyi stadionba.