Dr. Kovács József főigazgató-főorvos elmondta, a közelmúltban kapták meg a hivatalos értesítést a sikerről. Így már hozzá is kezdhettek a közbeszerzési eljárás előkészítéséhez.
Gyulán a sürgősségi osztálynak több szempontból is nagy szüksége volt az uniós forrásokra. Az ellátás szakmai minimumkövetelményeit tekintve a jelenlegi terület nem megfelelő a szintbeli, alagsori elhelyezkedés, szűk folyosók és ellátóhelyiségek, az alacsony belmagasság, valamint épületgépészeti, világítási, orvostechnikai gépek, műszerek és a felszerelés elavultsága vagy hiányossága miatt.
Amellett, hogy a széttagolt sürgősségi osztályt egy épületbe és egy szintre, a központi orvosi ellátóépület földszintjére helyezik, az új helyet akadálymentesítik is. A jelenlegi funkciókból hiányzó helyiségeket és a fogadórészt alakítanak ki. Az új elhelyezés révén a sürgősségi közvetlenül csatlakozik majd a műtéti tömbhöz, valamint a belgyógyászati épülethez, ezért jól kialakítható lesz az úgynevezett `egykapus sürgősségi rendszer`.
A sikeresen elkészített és benyújtott pályázat révén komoly fejlesztésen esik át a belső informatikai rendszer is, annak külső kapcsolatait is beleértve.
Kovács József arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeghalmi pályázat megnyerése, vagyis gyakorlatilag 2002 óta nem jelent meg olyan, nagyobb átalakítást lehetővé tevő pályázati kiírás, melyen a kórház sikerrel elindulhatott volna. Ennek fényében a sürgősségi osztály fejlesztése még nagyobb jelentőséggel bír.
Forrás: Beol.hu