A vásárhelyi alagút létezett!

Hódmezővásárhely számos, az épített környezetbe sorolható értkkel rendelkezik, azonban ezek egy része már nem maradhat az utókorra - mondta el szerdai előadásában Lelkes István.

Bemutatták a Fidesz és a KDNP közös jelöltjét

Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent és Székkutas országgyűlési képviselő-jelöltjét mutatták be január 27-én a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös taggyűlésén Hódmezővásárhelyen a Fekete Sasban. Hangbejátszással!

Porzott a parkett a Kalmár Zsigmondban is

Vásárhelyen egy ideje már tart a báli szezon, a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Kalmár Zsigmond tagintézménye még javában készül a saját báljára, ahol a megszokottnál több tánc lesz és különleges bevonulást is láthatnak az érdeklődők.Hangbejátszással és képekkel!

Anyuka leplezte le a szado- mazo forgatócsoportot

Egy hétgyermekes anya névtelen levele alapján leplezett le a rendőrség egy illegális"szado-mazo" pornófilmforgatást - közölte Baranyi József, rendőrkapitány szerdai sajtótájékoztatóján.

Elszállították a Cozma szobor talapzatát

Szerdán elszállították , csütörtökön felállítják Veszprémben a tragikusan elhunyt kézilabdázó, Marian Cozma szobrának talapzatát — tájékoztatott Minya Gábor kőfaragó mester.

Újra indul a női kosárlabda Vásárhelyen

Felélesztik a vásárhelyi női kosárlabdát, ahol egészen az általános iskolásoknál kezdik a toborzást számolt be portálunknak Aleksandar Preskar, edző. Hangbejátszással!

27 millió szál cigi akadt fenn a rostán

A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnoksága 2009-ben 25 milliárd forint bevételt teljesített mondta portálunknak Márkus András parancsnok. A legnagyobb fogások közé a cigaretta elkobzások tartoztak, amelyből több mint 27 milliót szálat foglaltak le.

Ketten szállnak ringbe

Eddig két jelöltje van a március 8- án esedékes rektorválasztásnak, amelyen a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi első embere, dr. Szabó Gábor is újra megmérkőzik. A címre mellette Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár is pályázik.Hangbejátszással!

Abrankó tévedett: mégis vannak kátyúk az új 47- esen (Fotókkal)

Szerda délelőtt a 47- es főút új, négysávos szakaszának átadó ünnepségén Abrankó Sándor, a Magyar Közút regionális főmérnöke kollégánknak elmondta, hogy már kijavították a burkolati hibákat. Rögtönzött szemlénk azonban más eredményt állapított meg...

Biztonsági rendszer 2 millióért

A Tudásdepó-Expressz elnevezésű pályázat keretében hat komplett számítógépet, egy szervert, és egy digitális fényképezőgépet, valamint beltéri, biztonsági kamerarendszert vásárolt közel 2 millió forint értékben Mórahalom Város Önkormányzata.

Válogatott kerettag a vásárhelyi vívó

A hódmezővásárhelyi vívó, Horváth Noémi a 2009-es eredményei alapján bekerült a magyar utánpótlás válogatottba - számolt be portálunknak Magyary Ágnes, edző.

Lázár János: Ízléstelen politikai propaganda a 47-es ünneplése!

A mai napon hivatalosan is átadták a 47-es főút négysávosított részét, melyre a szervezők Hódmezővásárhely polgármesterét, dr. Lázár János polgármestert, országgyűlési képviselőt nem hívták meg, aki erre sajtótájékoztatón reagált.

Baleset a 47-esen

Kerékpárost gázoltak a 47-esen a négysávoson Szegedtől Hódmezővásárhely felé mintegy 1 kilométerre.

Dobok hangja bennem dobban, láncos botom földön koppan

A sámán szelleme suhan át a Rádió 7 szerkesztőségén, ahol is otthagytak egy sámándobot és egy íjat. A jó hangulatban telt szórakozásnál a fényképező sem maradt kikapcsolva. Amennyiben kíváncsi hogyan mulattak a Rádió 7 munkatársai, kattintson a `Tovább` gombra.

Már kijavították az útburkolatot

Kijavították azokat a kátyúkat, amelyek közel egy hónappal azután keletkeztek, hogy december elején átadták a forgalomnak a 47- es számú főút Vajhát és Kishomok közötti szakaszát mondta Abrankó Sándor, a Magyar Közút Zrt. regionális főmérnöke a délelőtti útátadó ünnepségen.

Nagy a gazdi felelőssége

Kisállataink iránt felelősséggel tartozunk, ha nem kívánunk szaporulatot, még időben ivartalanítassuk kedvenceiket! A Napraforgó vendége dr. Rengei Antal kisállatklinikus, szakállatorvos, a Szegedi Kisállat-Ambulancia tulajdonosa volt.

Zajlik az élet a Homokhátságban

Az `iskolába csalogató` program keretében a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket várják Domaszéken az általános iskolába február 24-én 16.30-tól.

Meghalt egy férfi

A Kissori út mellett rakodás közben egy pótkocsi a traktornak nyomott egy férfit, aki a helyszínen meghalt.

A csatorna nem boldogít

A lakók szennyívcsatornázásra szerződtek, most útépítésért kell fizetniük. Egyelőre az is bizonytalan, hogy kinek.