A profiboksz.hu szombati értesülése szerint így az Erdei által legyőzött olasz Giacobbe Fragomeni és a lengyel Krzysztóf Wlodarczyk között dől majd el, hogy ki lesz a cirkálósúly új világbajnoka.
“A félnehézsúly az én igazi súlycsoportom, egyelőre azonban az Universum nem ajánlott fel ebben a kategóriában meccslehetőséget nekem. Meglátjuk, mi lesz” – mondta múlt héten a félnehézsúlyban közel hat évig uralkodó Erdei az MTI-nek.
Lehet, hogy minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolója korábbi félnehézsúlyú WBO-övéért lép szorítóba ismét, mivel az azt “megöröklő” klubtársát, a német Jürgen Bra:hmert nemrég 16 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték súlyos testi sértésért.
A 31 eddigi profi mérkőzésén veretlen Erdei novemberi sikerével történelmi tettet hajtott végre, mivel ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is vb-övet szerzett, s az első, aki a WBC trónjára ülhetett.
Forrás: MTI