Továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán az a hetedikes fiú, akit pénteken újra kellett éleszteni egy jászberényi iskolában, mert a testnevelés órán megállt a szíve.

Harmat György, az Üllői úti kórház főigazgatója szombaton azt közölte, a 12 éves fiú jelenleg is nagyon súlyos állapotban van, ám ennél többet a szülők kérésének megfelelően nem mondott.

Az egyik Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál a jászberényi Belvárosi Általános Iskola igazgatójától megtudta, hogy a gyerekek a testnevelés órán az úgynevezett ötperces futást gyakorolták, amikor ennek egyik szünetében a fiú elvesztette az eszméletét.

A tornacsarnokban történt eset közelében volt több szaktanár is, akik azonnal megpróbáltak segítséget nyújtani. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója korábban az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a mentők hat perc alatt értek a helyszínre. A 12 éves fiú újraélesztésébe bekapcsolódott két, ugyancsak a helyszínre irányított esetkocsi, valamint a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi személyzete is, így a fiú vérkeringését mintegy 15 perc alatt sikerült újraindítani.

A hetedikes diákot az iskola udvaráról mentőhelikopteren szállították a budapesti Heim Pál kórházba.
Forrás: MR1.hu