Ez év elejétől a 2006. előtt forgalomba helyezett autóknál a műszaki vizsga során végzik el az eredetiségvizsgálatot, ami azonban aránytalanul nagy terhet ró a járművek tulajdonosaira. Egyébként péntekre akár 3 ezer fő részvételével tüntetést helyeztek kilátásba az érintett vállalkozások dolgozói.

A közlekedési és az igazságügyi minisztériumnál az eredetiségvizsgálat új rendszerét szabályozó rendeletek megváltoztatását kezdeményezte a Magyar Autóklub – áll a szervezet szerdai közleményében. Mint írják, január elseje óta panaszok tömege érkezett hozzájuk, és vizsgálóállomásaikon mindennaposak a viták az újfajta eredetiségvizsgálat miatt.

A módosított szabályozás értelmében az év elejétől az autók időszakos műszaki vizsgálata során – a 2006. január elseje után újként forgalomba helyezett autók kivételével – hivatalból kötelesek eredetiségvizsgálatot is végezni, ha korábban nem csináltak ilyet vagy integrált vizsgálatot. Ez elfogadhatatlan a tulajdonosok jelentős része számára – fogalmaz az autóklub.

A szervezet szerint a bevezetett szabályozás aránytalanul nagy, a vizsgálat mértékével sem arányban álló indokolatlan terhet ró azon járműtulajdonosokra, akik 2006. előtt Magyarországon márkakereskedőnél vettek új kocsit és azóta is ők azok (első) tulajdonosai. Ezeknek a járműveknek ugyanis van törzskönyvük és a tulajdonos személyében sem történt változás. A nyilvántartás hiányosságainak költsége nem hárítható át az autók tulajdonosaira – szögezi le az autóklub.

Az előzetes eredetiségvizsgálat díja a járművek kategóriájától függően 17 ezer és 20 ezer forint között mozog, de a bevezetett szabályozás nem tesz különbséget a díj összegében annak függvényében, hogy a vizsgálatra hivatalból vagy kérelemre kerül sor, és azt sem veszi figyelembe, hogy a vizsgálatok műszaki tartalma eltérő – fogalmaz az autós érdekvédelmi szervezet.

Különösen méltánytalan az autóklub szerint az, hogy a műszaki vizsga során elvégzett és az adatlapon rögzített eredetiségvizsgálat eredményét nem lehet felhasználni okmányirodai ügyintézéskor, például az autó átírásakor, még akkor sem, ha az irat még érvényes.

Az eredetiségvizsgálatokat végző vállalkozások munkatársai pénteken utcai tüntetésre készülnek amiatt, hogy az új szabályozás miatt az állam felbontotta a velük 2011-ig még érvényes szerződést. Az ő álláspontjuk is az, hogy a megváltozott feltételekkel elvégzett eredetiségvizsgálat nem lesz olcsóbb. Ráadásul az eredetiségvizsgálatra szerződött öt hazai cég sok évi beruházása és műszaki fejlesztése válhat semmivé szerintük.Forrás: Szeged.hu