Mert vannak csodapirulák, alakformáló masinák, garantált eredményt hozó léböjt kúrák, salaktalanítás, méregtelenítés csoportokban, kitalálták az alva fogyás lehetőségét, olykor egészen elképesztően arcátlan módon bizonygatják, hogy három hét alatt akár 30 kilót le lehet dobni, persze csillagászati árakért, és életünk kockáztatásával. Hol az igazság?

Az elhízás valóban világprobléma, és nem csak a jóltápláltság okán. Vannak, akik nem veszik komolyan, nem zavarja őket egyre gyarapodó súlyuk, mert elhitetik magukkal, hogy ez a fazonjuk, és így érzik jól magukat a bőrükben. Ez igaz is lehet, mindaddig, míg a szervezet vészcsengője meg nem szólal. A másik véglet, mikor valaki már attól megrémül, és vad, sanyargató diétába kezd, ha ünnepek alatt felkúszik rá néhány felesleges kiló.

A metabolikus X szindróma még a legfejlettebb társadalombiztosítási rendszert is megrokkanthatja anyagilag, tehát van miről beszélni – mondja Tóth Zsigmond, a Gyógynövényklub elnöke, természetgyógyász, aki hosszú évek tapasztalatai alapján van “otthon” ebben a témában. Hogy mit is értünk metabolikus X szindrómán? Egy négyes fogatról van szó, amelyben jelen van az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsír (koleszterin, triglicerid) és a cukorbetegség.

Valamennyi az anyagcsere betegsége, és általában egymás társaságában fordulnak elő, bár mindegyik képes önállóan is súlyosan megbetegíteni a szervezetet. Tehát vezető betegségekről van szó, olyanokról, amelyek világszerte érintik a népességnek csaknem a felét.

Beszéljünk az elhízásról első nekifutásra, hiszen ahol jelen van, előbb-utóbb magával hozza az említett többi károsító tényezőt is. Minden fogyasztással kapcsolatos csodaszer és csodamódszer terjedésének ellenére az ENSZ álláspont szerint a túlsúly betegség, egy nem gyógyítható betegség, amely semmilyen terápiával, műtéttel vagy bármilyen más egyéb eszközzel nem szüntethető meg véglegesen.

Bár a túlsúly igazi csapda, alkati sajátosság is gyakran, amely folyamatos odafigyelést, karbantartást igényel, és szigorú életvezetést, nem kell lemondanunk megfékezéséről. Viszont bármit olvasunk és hallunk, hogy néhány nap alatt, észrevétlenül, tartósan – igaz, méregdrágán – lefogyasztanak bennünket, ne higgyük el, mert az ilyen ajánlatok a gyakorlatban sorra csődöt mondanak. Vagyis azt mondhatjuk: a túlsúly olyan, mint a rossz házasság, ahol nincs lehetőség válásra, de az együttélést meg lehet könnyíteni, elviselhetővé lehet tenni.

A túlsúly kemény harcos, makacs, éppen ezért csak erős elhatározással érdemes felvenni vele a küzdelmet. Csak okosan, türelemmel tudjuk kicselezni. Azt tudnunk kell, hogy a túlsúlynak mindig oka van, és az ok sokféle lehet a lelkitől a hormonálisig. Tehát komplex összetevői vannak.

Aki valóban fogyni akar, a tényt kell önmagában tisztáznia, vállalva a következményeket. Mert a fogyás nem pillanatnyi történés, nem kívánságműsor, hosszú folyamat eredménye, és e folyamat bizony nem mindig szívderítő. Vannak buktatói, pszichés hatásai, a kedélyhullámzástól a depresszióig és agresszivitásig.

Sok kövér ember érdekes módon ragaszkodik a zsírtömegéhez, néha tudat alatt is. Pedig a felesleges zsírtömeget “el kell engedni” ahhoz, hogy tartós lehessen az eredmény. Ha megvan a hízás oka, és megszületett az elhatározás a fogyást illetően, akkor jöhetnek a gyakorlati lépések.

A zsíreltüntetésnek öt alapfeltétele van. Tudomásul kell vennünk: csak az evés fogyaszt. Ez azt jelenti, hogy a zsírt csak az anyagcsere képes elégetni, ami viszont kizárólag evés közben működik. Már ezért is hamis minden olyan állítás, hogy önsanyargató diétába kell kezdeni! A mérleg fontos “cinkostárs” a folyamat során.

De vigyázat, a mérleg csal! Ha nem eszünk egy ideig, néhány kilót biztosan leadunk, mert kiürülnek a beleink, lemegy néhány kiló a hús- és zsírtömegből, és a szervezetben jelen lévő vízből is. Egyszerű öncsalás, mert többnyire nem a zsír fogy, csak az izomtömeg, és az így leadott kilók gyorsan vissza is jönnek. Második fontos szempont a táplálékbevitel időpontja, a hányszor és mikor alapvető kérdése.

Lehetőleg csak egyforma időközönként, minimum háromszor, maximum hatszor táplálkozzunk naponta, és az időpont reggel 8 és este fél 7 között történjen. A harmadik a táplálék összetétele. Erre fokozottan figyelni kell. A finomított szénhidrátokból – fehér lisztből, fehér cukorból -, a zsírokból – állati-növényi olajokból, zsírokból, tejtermékekből – azonnal zsír lesz.

A netről letölthető Glikémiás Index Táblázat megmutatja, hogy egy adott ételből milyen hamar mennyi zsír épül be a szervezetbe. A negyedik követelmény a mozgás mennyiségének növelése, mert ezzel direkt módon nő a napi elégetett zsírmennyiség. Fogyás szempontjából azt tekinthetjük mozgásnak, amikor a pulzusszám legalább 20 percre 15-20 százalékkal megemelkedik.

Ez a mozgásmennyiség már egy napi sétával is bevezethető. Negyven perccel érjük el – a pulzusszám kisebb emelése mellett – azt a napi mozgásnövekedést, amely már egy jó fogyókúrás, zsírtömegcsökkentő hatású mozgásmennyiségnek számít. Az ötödik megszívlelendő tanács, hogy minden nap fogyasszunk fehérjét, mert ha ezt nem kapja meg a szervezet, saját fehérjénk bontódik el, azt éljük fel. Ez azzal a következménnyel jár, hogy nem csak a zsírunk ég le rólunk, hanem az izmaink is.

Ha viszont elfogyasztjuk a szükséges, jó minőségű fehérjemennyiséget, akkor az emésztés és az anyagcsere csak a zsírt dolgozza le rólunk. Érdemes néhány trükköt is megjegyezni a tartós fogyás eléréséhez.

A folyamat közben ki kell védeni a néha ránk törő evési rohamokat, oly módon, hogy a napi kalória- és ételmennyiség csökkenését minél kevésbé vegyük észre. Az például mindenki számára elviselhető, ha a kávéját cukor nélkül issza meg, a finomliszt helyett teljes kiőrlésűt választ, zsíros túró, joghurt helyett pedig soványt, illetve zsírszegényt.

Ha étkezések előtt valaki megiszik egy pohár vizet, az növeli a teltségérzetet. Már az ilyen, nem túl drasztikus étrendváltás néhány hónap alatt 5-15 kiló mínuszt eredményezhet. Tehát van remény, de időigényes folyamatról van szó, semmit nem szabad elsietni. Kényelmesen, megfelelő önkontrollal tartós eredményt lehet elérni.

A győzelem kulcsa nálunk van. Az alapszabályok betartása önfegyelmet kíván, de nem lehetetlen, és a jobb közérzet, a testi-lelki átalakulás, az egész szervezet felszabadulása mindenképpen megéri. A titok egyszerű: mindent elvégez a szervezet. Nekünk csak segíteni kell, és a győzelem garantált, hiszen magunkat győzzük le.

(webbeteg.hu/MTI)