Világszenzáció Szegeden

Egy 2005- ös orvosi felfedezésből kiindulva szegedi kutatók megtalálták többek között olyan betegségek megelőzésének eszközét mint a Parkinson- kór, az Alzheimer- szindróma, a 2- es típusú cukorbetegség és az időskori vakság. Az újonnan felfedezett növényi élelmiszer adalékot alapélelmiszerekbe szeretnék keverni mondta portálunknak dr. Letoha Tamás orvos- kutató, a szegedi felfedezőcsapat egyik tagja.

Csak a gazdaság irányán múlik a munkaerő-fejlesztés

Eredetileg csak fejleszteni akartunk, de ma azt látjuk, hogy e nélkül már nem is működhetne az üzem, ráadásul nem csak megtarthatjuk dolgozóinkat, de fejlesztésre is lehetőség nyílt mondta egy projekt lezárása kapcsán Almási Gábor, az Unichem ügyvezetője.Hangbejátszással

Éjféltöl csak 11 számmal telefonálhatunk

Éjfélkor megszűnik a hétszámjegyű telefonálás lehetősége hálózaton belül hívta fel a figyelmet a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője. A mobilszolgáltatók adatai szerint már a 12 milliót is meghaladja az előfizetők száma.

Ítélet az MTV- ostrom ügyében

Egy letöltendő és hét felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki az MTV-székház három és fél évvel ezelőtti ostroma miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Tippek szerelmi bánat ellen

A szakítás utáni időszak soha nem habostorta, de ha eloszlatod a gondolataidba ivódó tévhiteket, máris könnyebb lesz a továbblépés. Egy dolgot máris leszögezhetünk: nemcsak hogy túlélhető, de még építő hatású is ránk nézve.

Megbüntették a TV2-t a sittesek főzőműsora miatt

Összességében több mint 35 millió forint bírságot szabott ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a TV2-re a Hal a tortán című műsor tavaly októberi adásai miatt - közölte Berényi Diána sajtóreferens pénteken .

Kilenc meccsel készül a HFC

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Hódmezővásárhelyi FC, akik az NB III-as bajnokság rajtjáig kilenc edzőmérkőzést játszanak számolt be Borsándi István, a HFC technikai vezetője.Hangbejátszással!

Új műszereket nyertek

A szentesi Dr. Bugyi István Kórház Gyermekosztálya EKG-s és 24 órás vérnyomásmérő készülékre nyert támogatást az `Egy szív a gyermekekért` Alapítvány pályázatán, 690 ezer forintos összértékben.

Idén is ingyen fürdőzhetnek

Mórahalom városa és az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 2006 óta minden évben megajándékozta a Szegedi Vérellátó Központon keresztül a megye önkéntes véradóit, akik számára fürdőbelépőket adományoz, ez minden évben 70 ezer belépőt jelent. Tavaly 20 ezret használtak fel ebből a véradók tájékoztatta portálunkat Nógrádi Zoltán polgármester. Hangbejátszással!

Amit a pasik hat másodperc alatt megnéznek rajtad

Egy kutatás szerint az első benyomásnak nagyobb a hatalma, mint hittük: a fizikai megjelenésünk meglepően pontos képet ad a velünk szemben állónak a személyiségünkről. Íme hat dolog, amit a friss frizurára híresen érzéketlen pasik az első hat másodpercben megnéznek rajtad.

Az internet kultúra gyermekei

Egy új generáció attitűdjeit azonosította a napokban közzétett, hat európai országra kiterjedő kutatásában a Disney. A szakértők által XD generációnak nevezett 8-14 évesek életét és jövőképét alapjaiban határozza meg, hogy ők már az internet világába születtek.

Új műszert nyert a szentesi kórház

A szentesi Dr. Bugyi István Kórház Gyermekosztálya EKG-s és 24 órás vérnyomásmérő készülékre nyert támogatást az `Egy szív a gyermekekért` Alapítvány pályázatán, 690 ezer forintos összértékben. A osztályon évente ezernél több fekvő és tízezernél több járóbeteget látnak el, a csecsemőosztályon pedig 800 kisgyermek fekszik. A készülékeket évente mintegy 1500 esetben alkalmazzák.

Szegedi Szabadtéri: már válogatják a Hair szereplőit!

A fővárosi meghallgatáson több mint harmincan jelentek meg, köztük olyan sztárok is, mint Dolhai Attila ő a címadó dallal készült és elképzelt óriási sörénye iránti szerelméről énekelt , a Vígszínház fiatal művésze, a csibészes bájával és lehengerlő profizmusával hódító Szemenyei János vagy a gyönyörű Peller Anna, aki lenyűgöző orgánummal szólaltatta meg a dalokat.

Eredményesek a polgárőrök

Elfogták a napkollektor-tolvajt, egy önkényes `szállásfoglaló` kilakoltatásában is részt vettek, és többen örömmel tapasztalják jelenlétüket mondta el Mucsi Antal elnök. A Rádió 7 Napraforgójában Becsei Csaba titkár a lakosság együttműködését kérte.

Minden műszer drámai értékeket mért a híd közelében

— A hidegebb évszakokban, zárt térben is rettenetes hallani a vasúti szerelvények zaját. Ám a melegebb hónapokban, nyitott ablakoknál egyszerűen elviselhetetlen a dübörgés — állítja Tóth Árpád. — Számos alkalommal szóvá tettük már ezt a Magyar Államvasutaknak, és jeleztük a helyi önkormányzatnak is, azonban évek óta eredménytelen a felvetésünk.

Romákat vádolnak rasszista bűncselekménnyel

Közösség elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat 11 személy ellen a Miskolci Városi Ügyészség. Az ügy azért érdemel különös figyelmet, mert romák bőrszínűk miatt támadtak fehérekre.

Ha gyorsan hajtottam akkor mennyi büntetésre számíthatok?

Dr. Radics Róbert rendőr őrnagy Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője portálunknak elmondta, hogy a gyorshajtás bírsága attól függ, hogy mennyivel lépi túl az autós a megengedett sebességi határt.Hangbejátszással!

Fura holmik maradnak a hotelszobákban

Érdekes kutatást tett közzé az egyik nemzetközi szállodalánc a közelmúltban. Alkalmazottai részvételével készült felmérésében ugyanis arra voltak kíváncsiak, milyen állapotban hagyják vendégeik szobájukat kijelentkezéskor.

A felújítás miatt hamarabb véget ér a tanév

Hódmezővásárhely önkormányzata 217 millió forintot nyert DAOP pályázaton a Varga Tamás Általános Iskola felújítására. A 241 millió forintos beruházás a héten elkezdődött, a földszinti vizesblokkban és az udvaron zajlanak már a munkálatok. Hangbejátszással!