Míg a gázfűtést használó családoknak januártól 6 százalékkal többet kell fizetniük, addig a távfűtéses lakásokban élőknek csökken a díj. Tavaly augusztusban egyszer már mérsékelték a távfűtés áfáját 25-ről 18 százalékra, most januártól pedig 5 százalékra ez okozza a változást.

-Az áfa csökkenésének köszönhetően mintegy 6 százalékkal csökken a díj. Mivel még a tavalyi évben döntött a város közgyűlése 2,3 százalékos áremelésről, így a megtakarítás ennek a két számnak a különbözete, vagyis mintegy 4 százalék mondta dr. Kovács Pál, a HVSZ Zrt. igazgatósági tagja.

Vásárhelyen 2785 távfűtéses lakás van. Az ott élő családok már a januári fogyasztás fizetésénél a kisebb összeggel kalkulálhatnak.

-A 4 százalékos díjcsökkenés 6-7 ezer forint megtakarítást jelent évente, családonként adott tájékoztatást a HVSZ Zrt igazgatósági tagja.

Mivel a használati melegvíz áfája nem változott, vagyis maradt 25 százalék, így a számlán ezt a tételt továbbra is külön sorban találhatják meg. A megtakarítások azonban nem tartanak sokáig, mivel a következő fűtési szezonra megszünteti az állam a gázár-kompenzációt, ami viszont családonként átlagosan évi 25 ezer forint többletköltséget eredményez majd.Forrás: hódmezővásárhely.hu