Közösségi házat is építenének az Észak utcán

Közösségi házat is építenének az Észak utcán

Augusztus végén uniós forrásból indul a vásárhelyi roma felzárkóztatási program, mely Bibó, Janáky és Dobó Katalin utcákon, a Szabadság téren és a Gólya utcán élőket érinti. A 118 szociális bérlakásban végeznek felújítási munkálatokat – hangzott el a ma esti, az Észak utcai óvoda előtt rendezett fórumon.
Újabb sikeres ivartalanítási program Vásárhelyen 1

Újabb sikeres ivartalanítási program Vásárhelyen

Idén eddig 50 macskát tudott ivartalaníttatni a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a városban. Ennek több mint a fele utcai, kolóniás cica volt, de a rászoruló, nehéz helyzetben élő állattartók is számíthattak a segítségre. A szervezet a svájci Suzy Utzinger Alapítvány támogatásával valósította meg a programot, amely tovább folytatódhat.
Az orvos válaszol: gyermekbetegségek A-tól Z-ig (online) 1

Miért állt le valójában a gyermekeket szűrő egészségügyi program?

"Polgármester Úr nem kíván forrást biztosítani a programhoz. A forrás nélkül megvalósítható részeket kívánja folytatni." A keddi tárgyalás után két nappal ezt az üzenetet kapta a gyermekek szűréséért felelős informatikai rendszert működtető cég - írja közleményében Dr. Havasi Katalin, a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálatán megjelent magyarázatra reagálva.
Blogstar: Így manipulál Márki-Zay Péter

Gyermekek életét is kockáztatná Márki-Zay Péter? – Reakciókkal frissítve!

Vásárhely új polgármestere ugyanis egy tollvonással megszüntette egy fontos egészségügyi program további támogatását. Vagyis a tollvonást mellőzve, mivel az azt kivitelező céggel megkötött szerződést nem volt hajlandó aláírni.
Kik vagyunk? Honnan jövünk? - Családfakészítő szombat a Bethlenben 1

Kik vagyunk? Honnan jövünk? – Családfakészítő szombat a Bethlenben

Generációkon átívelő családi délelőttre várják az érdeklődőket május 26-án, szombaton 10 órára a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium olvasótermébe, ahol a gyerekek nagyszüleikkel együtt készíthetik el családfájukat.
Vigyázz, kész, futás!

Vigyázz, kész, futás!

Április 22-én újra elrajtol az ÁRKÁD Futófesztivál, minden eddiginél izgalmasabb programmal, ezernyi meglepetéssel! A fantasztikus hangulatról Dj Sterbinszky gondoskodik.
Gyermek- és áldozatvédelmi protokollt alkotnak Csongrád megyében

Gyermek- és áldozatvédelmi protokollt alkotnak Csongrád megyében

Mélyen felháborította a közelmúltban a közvéleményt az a durva bántalmazási eset, amely középiskolás diákok között történt a nyílt utcán, Szegeden. A kormányhivatal éppen ezért közös gondolkodásra valamint egységes, a jelzőrendszeri tagok feladatait rögzítő, gyermek- és ifjúságvédelmi megyei eljárásrend létrehozására kéri fel a területen munkálkodókat.

Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

Mint mindenhol, Vásárhelyen is magas a kóbor macskák száma, ezért ezúttal az utcán, kolóniában élő cicák ivartalanítását tervezi a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Az akciót ezúttal is a egy svájci alapítvány támogatásának köszönhetően indítják el.

Megmentik a felesleget a gyümölcsösökből

Másodszüret címmel új programot indít az Élelmiszerbank. A gyümölcsösekben, gazdaságokban nem egyszer előfordul, hogy nem tudják az összes gyümölcsöt, zöldséget betakarítani. Az Élelmiszerbank önkéntesei a jelentkező gazdálkodóknál leszedik azt a termést, ami amúgy kárba veszne, így viszont megmenthető és el tudják juttatni rászorulóknak.

Szorgalommal és tehetséggel a világ tetejére

A „Magyarok a világ járműgyártásában”című tematikus kiállítás célkeresztjében elsősorban a pályaválasztás előtt vagy az útkeresés stádiumában lévő fiatalok állnak, ugyanakkor kortól és nemtől függetlenül ígér maradandó élményt az Autós Nagykoalíció által szervezett program március 24. és 26. között. A múltat, jelent és jövőt idéző kiállítás ötletgazdája, Knezsik István további kedvcsináló részleteket közölt a programról.

Attrakciókkal teli nyár Mórahalmon

Mórahalom városa ismét maradandó élményekkel teli programsorozattal készül, 2017-ben. Ezek között természetesen megjelennek a hagyományos és minden alkalommal sikeres programok, illetve újdonságokkal is vár mindenkit Mórahalom az idei nyárra. Erről sajtótájékozatón számoltak be az Aranyszöm Rendezvényházban. 

A búcsú pillanatai – Galériával!

Mit sem számítottak a mínusz fokok szilveszter éjjel, a hódmezővásárhelyi Kossuth téren több százan gyűltek össze, hogy elbúcsúztassák 2016-ot és köszöntsék 2017-et. A jó hangulathoz minden adott volt: finom italok, koncertek és tűzijáték.

Ma újra aranyat várunk – itt a program!

Hosszú Katinka, Kenderesi Tamás és Cseh László aranyért úszik, előbbi pillangón is bemutatkozik, jön Gyurta Dániel, de kezdenek a női pólósok is, vívásban pedig ez lehet Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András napja is. Íme a magyarok keddi (és szerda hajnali) olimpiai programja.