Elkészült az Európa Park sportpályája

Elkészült az Európa Park sportpályája

Teljesen felújították az Európa Park a Hunyadi utca felől álló sportpályáját. Újra aszfaltozták, új a kerítése, bejáró és szemetes is került az Európa Park sportpályája elé. A Hunyadi utca kertvárosi tövében álló pálya újjáépítése egyébként része a Kossuth szakközépiskola hűt helyén 831 millió forintos uniós támogatásból épülő tavas pihenőpark építésének, melyet a a Zöld Hódmezővásárhely Környezettudatos Közterület Megújítás Hódmezővásárhelyen uniós pályázat tette lehetővé.

Megújul a sportpálya az Európa Parkban

A hódmezővásárhelyi Európa Parkban már nagyon elhasználódott állapotban van az ott található sportpálya. Hamarosan azonban új köntösben várja a testmozgásra vágyókat, ugyanis a Zöld Hódmezővásárhely projekthez kapcsolódóan a pályai s megújul.

Ha bottal jársz, tovább élsz!

A Zöldlépés Nordic Walking Egyesület az EVP támogatásával egy ingyenes foglalkozást biztosított pénteken délután azoknak, akik meg akartak ismerkedni ezzel a bot köré épülő sporttal. Hódmezővásárhelyen az Európa Parkban, a kellemes tavaszi napsütés, a zöld környezet, és a mozgás hívogató szava egy remek délutáni foglalkozásra csábította az érdeklődőket. 

Gyermek kacajtól hangos a Kertváros

Közel egy hónapja adták át Hódmezővásárhelyen az Európa Parkban található új játszóteret. A felújítás munkálatai után egy kibővített játszóteret vehettek birtokba a gyerekek. Mindennap nagyon sok apróság és szülő kapcsolódik ki itt, ma a helyszínen jártunk.