Czeglédy Csaba

A hűvösön lévő Czeglédy Csaba és az MSZP ügyvédjével támad a Szabó család

Összenő, ami összetartozik. Vásárhelyiek, figyelem: a „független” Márki-Zay Péter „rejtőzködő” támogatóit Botka László és Gyurcsány Ferenc korábbi ügyvédje, a súlyos korrupciós ügy kapcsán előzetesben lévő Czeglédy Csaba jogi képviselője, az MSZP egyes számú jogi szakértője vette szárnyai alá. Bizonyára a véletlen műve...
Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek Botka elítélt alpolgármesterével szemben

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek Botka elítélt alpolgármesterével szemben

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-vel.
Márki-Zay Péter és Botka László

Botka embereiből alakul a börtönválogatott?

A kormánypártok annak kapcsán állítják ezt, hogy az MSZP-s szegedi polgármester három közvetlen munkatársát egy hűtlen kezelési ügyben első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és több, hozzá köthető „baloldali alak” gazdasági bűncselekmények miatt előzetesbe vagy bűnügyi felügyelet alá került.
Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter

Márki-Zay „családi vállalkozásban” szervezi az új ellenzéket

A vásárhelyi polgármester bejelentette, hogy unokatestvérével, Hadházy Ákossal közösen vezeti majd az új ellenzéki egyesületet/mozgalmat. Az országos politika színpadát rohamozó Márki-Zay és szövetségesei október 23-án Budapesten tartanak kormányellenes tüntetést.
Márki-Zay Péter és Botka László

Botkát védte, Hadházyval egyesülne Márki-Zay

A korrupciós boszorkányüldöző vásárhelyi városvezető az ATV-ben cáfolta, hogy komoly átvilágító vizsgálatokat indított volna a városházán. Ellenben ismét megerősítette párt-(mozgalom-, egyesület-)alapító szándékait, melyben Botka László és Hadházy Ákos lehetnek a partnerei.
Márki-Zay Péter

„Nem tehetem meg, hogy távol maradjak” – Márki-Zay tovább haknizik a pártalapítással

Ezúttal a 168 Óra című balliberális hetilapban nyilatkoztatott ki az országos politikai babérokra törő vásárhelyi polgármester. Márki-Zay Péter a múlt héten az ATV-ben elismerte, prominens szerepet vállalna a tervei szerint idén megalakuló új ellenzéki formációban, és még a pártelnöki tisztséget sem zárta ki. Ezúttal úgy fogalmazott: „nem teheti meg, hogy távol maradjon”, mármint az országos politizálástól.
Márki-Zay Péter

Márki-Zay elismerte: prominens szerepet vállalna az új ellenzéki pártban!

Amelyet azonban állítása szerint nincs ideje megalapítani. A vásárhelyi polgármester folytatta számos önellentmondással tarkított ellenzéki médiahakniját, amelynek egyik állomásán azt mondta: nem zárná ki, hogy a jövőben tisztséget vállalna akár elnökként is egy pártban.
Insure

Botka-biztonságiak vigyáztak Márki-Zayra a Szent István-napokon

Egy új őrző-védő cég tűnt fel a vásárhelyi városháza holdudvarában. A számos szálon a szegedi szocialistákhoz kötődő vállalkozás védte Márki-Zay Pétert a polgármester által vizionált állítólagos (azaz nemlétező) „fideszes” tojásdobálókkal szemben is.
Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter

Alakulóban Márki-Zay Péter új pártja

A vásárhelyi polgármester harmad-unokatestvérével és néhány barátjával átvenné a kezdeményezést az ellenzéki térfélen. A legfrissebb hírek szerint Szél Bernadett is kacsingat az új mozgalom vagy párt felé. Heller Ágnes dörzsölheti a tenyerét?
Lázár János: Márki-Zay adós nekem, Botka meg csak habogott

Lázár János: Márki-Zay adós nekem, Botka meg csak habogott

A politikus szerint Magyarország számára komoly tartalékot jelenthet a Dél-Alföld. Makó már az ősszel kiemelt turisztikai térséggé válik, egy új szálloda építése és fürdőfejlesztés indul be a városban. Vásárhelyen ugyanakkor politikai polgárháború zajlik, míg Szegedet a pangás jellemzi - nyilatkozta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a Vásárhely24 portálnak. Arra is kitért, a Tisza-parti város fejlődésében Botka László akadályt jelent.
Toroczkai László

Toroczkai László: Nem érdekel, milyen bélyeget akarnak ránk sütni

Unortodox, tabudöntögető, potens erőt hozna létre a jelenlegi életképtelen ellenzéki pártokkal szemben a párttá alakuló Mi Hazánk mozgalom vezetője. Toroczkai László ásotthalmi polgármester szerint a Jobbik alkalmatlanná vált a nemzeti ügy képviseletére, és óriási az igény egy olyan ellenzéki formációra, mely a nemzeti sorskérdéseket soha nem áldozza fel semmiféle politikai taktikázás oltárán. A Promenad.hu és a Blogstar.hu interjújában Márki-Zay Péterről, Kiss Attiláról és a Mi Hazánk hódmezővásárhelyi-makói építkezéséről is szó
Botka László és Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter és a szegedi Soros-mátrix

A vásárhelyi polgármester jelképezi Soros György amerikai spekuláns legújabb, magyarországi politikai stratégiáját – írja a Demokrata. A hetilap abban az összeállításban jut erre a következtetésre, melyben alapvetően a Botka László köré fonódó szegedi Soros-hálózatot mutatja be.
Látszatpolgármester áll a város élén 2

Látszatpolgármester áll a város élén

Vasárnap esti Facebook prédikációkból még nem épült semmi a városban, és a disznóparéj sem tűnt el a virágágyásokból – mondta el a Vásárhely 24-nek Havasi Katalin, aki szerint a polgármester nem a várossal foglalkozik, csak saját politikai karrierjét építgeti. A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke azt is elárulta, olyan hírek járnak, hogy a Botka Lászlóval alapított új közös párt színeiben Márki-Zay Péter listavezetőként indul a közelgő európai parlamenti választásokon, és valójában már Brüsszelbe készül.