XI. alkalommal nyitotta meg a kapuit július 31-én az Operettfalu Kübekházán. Hatalmas eső zúdult a falura, így a délutáni programok elmaradtak, viszont az esti gálára a fellegek elvonultak és teljes pompájában ragyogott a színpad, ahol neves előadók léptek fel.
Az estet dr. Molnár Róbert, a település polgármestere, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, és az est fővédnöke, valamint Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója nyitotta meg. A megnyitóra a művészek virággal díszített hintóval érkeztek, amely még emelte az ünnep fényét. A település vezetője elmondta: a gálát 1999 óta rendezik meg, a közönség növekvő érdeklődése mellett. A mai estére az ország minden pontjáról, de nem túlzás azt állítani, hogy minden kontinensről érkezett látogató. Az előzetes becslések szerint a július 31-i gálára tizenötezer néző jött el.
Az Operettfalu fénypontja a Budapesti Operettszínház zenekarának, balettkarának és tagjainak színvonalas előadása volt, mely közel négy órán át tartott. Felléptek: Benkóczy Zoltán, Kalocsai Zsuzsa, Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Szabó Dávid és még sokan mások. A gálaest műsorát Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója rendezte. A közönséget a műsor első felében az elegáns Bécsbe, a varázslatos Budapestre, majd a csókos Párizsba varázsolták a művészek. A gálaest második felében a titokzatos kelet volt a célállomás, majd a műsor zárásaként magyaros dallamok csendültek fel.
A Operettfalu Kübekházán ismét gyönyörű volt, méltón ünnepelhette a közönség a művészekkel együtt a magyar operettet. A siker záloga a mindenre kiterjedő rendezés és a falu lakóinak összefogása.
Láda Eszter
|