Sport: Súlyos baleset miatt szakadt félbe a futam a Hungaroringen
A Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után nem sokkal a GP2-es mezőny tagjai sorakoztak fel a Hungaroring rajtrácsán. A harmadik nekifutásra elrajtoló főverseny azonban egy súlyos baleset miatt már a sikeres rajt után félbeszakadt.
A GP2-es start csak harmadik nekifutásra volt jó (előtte kétszer is jelezte egy-egy pilóta, hogy nem tud elrajtolni), ám az első kanyarban máris baleset történt. Jules Bianchi, az ART csapat versenyzője külső íven próbált elfordulni az egyes kanyarban, de lecsúszott az ívről, a bukótérben elvesztette autója felett az irányítást és visszasodródott a pályára, szemben a menetiránnyal. Sajnos a DAMS pilótája, Ho Pin Tung már nem tudta elkerülni, és frontálisan belerohant a francia autójába.
A kínai pilóta - aki egyébként a Renault F1-es csapatának tartalékpilótája is egyben - nem tudott önerőből kiszállni autójából, az orvosi csapat emelte ki a roncsból, majd percekkel később mentőhelikopterrel szállították Budapestre. Állapotáról egyelőre nincsenek konkrét hírek, de állapota súlyos lehet.
Bianchi sem járt sokkal jobban, őt a pálya orvosi központjába szállították.
A verseny a biztonsági autó mögül a mentés és a pálya megtisztítása után újra elrajtolt. A GP-es főversenyt Pastor Maldonado nyerte.
Forrás: origo
Ideje: Július 31, szombat, 18:55:55 Feltöltő: Kokovai Péter