 A mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban március 5-én dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselő tartott lakossági fórumot. Dr. Abdul Rachim háziorvos, a mindszenti képviselőtestület tagja a jelenlévőknek elmondta, ő legszívesebben Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek visszafizetni a beszedett vizitdíj összegét, ugyanis ez őt nem segíti ki anyagilag.
A fórumon Seres Imre elmondta, nem érti, hogy a mindszentieknek miért kell bizonyos vizsgálatokra a szentesi kórházba menniük. Csak azok a buszok közlekednek arra, amik Csongrádra mennek, így sok idős ember gyalog kénytelen a buszpályaudvartól legalább két kilométert megtenni, ami ilyen korban gondot okoz – fogalmazott. A jelenlévők közül sokan osztoztak a véleménnyel.
Jenei Jánosné egy év alatt közel 14 ezer forintot hagyott ott vizitdíjként az orvosnál. – Mint mondta, mikor visszaigényelte a húszon felüli kifizetett vizitdíj költségét, akkor a huszonöt helyett csak tizenháromnak térítették meg neki az árát. Külön számítják a háziorvosi, a szakorvosi, valamint a sürgősségi ellátás díját. Úgy van ez kitalálva, hogy nehogy jól járjon a beteg – tette hozzá.
Gémes György egy olyan vizitdíj számlát mutatott be dr. Lázár János polgármesternek, melyet a szentesi kórházban állítottak ki neki ezer forintról, egy párperces vizsgálatért.
Dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselő arra kérte a résztvevőket, hogy március 9-én menjenek el szavazni és nyilvánítsák ki véleményüket a vizitdíjról és a tandíjról. – A magyar demokrácia próbatétele és fokmérője lesz a vasárnapi szavazás. Aki otthon marad, az ne csodálkozzon azon, mennyit romlik majd a jövőben az életminősége. Úgy gondolom a nép szava, Isten szava! Amit az emberek akarnak, annak kell lenni! Nem tudom, azt gondolja Gyurcsány Ferenc és csapata, hogy a nép akaratával szemben meg fogják váltani a világot? Gyurcsány Ferencnek és az embereinek csak a Parlamentben van többsége, Magyarország polgárai között nincs. Az ország csődhelyzetben van, ugyanis minden megtermelt száz forintból hatvanhét forint hitelek törlesztésére van fordítva – mondta.
A lakossági fórumon jelen volt dr. Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere, valamint dr. Havasi Katalin képviselő is, akik arra kérték a fórumon résztvevőket, hogy szavazzanak március 9-én igennel, minden kérdésre.
Dr. Abdul Rachim háziorvos, a mindszenti képviselőtestület tagja a jelenlévőknek elmondta, hogy legszívesebben visszafizetné Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek a beszedett vizitdíj összegét, ugyanis őt ez a pénz nem segíti ki anyagilag. – Továbbra is becsületesen szeretném ellátni a munkámat! Sajnálom az embereket, ugyanis az előző évekhez képpest nagyban romlott az életminőségük.
|