Múltunk egy darabját Tornyai mentette meg 3

Múltunk egy darabját Tornyai mentette meg

Tárlatvezetéssel várta a hétvégén a látogatókat a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum. A közgyűjtemény névadójának néprajzi magángyűjteményének legérdekesebb darabjait bemutató, a Tornyai, a gyűjtő című kiállítás kurátora, Terendi Viktória mesélt a tárgyakról, a századelő időszakáról és Tornyai népművészeti értékmentő tevékenységéről.
Márki-Zay Péter

Márki-Zay most a felesége munkájáról csúsztat

Pontosan ugyanazzal az átveréssel kísérletezik a politikus, mint a saját választási kampányában, ahol azt sugalmazta, hogy indulásával összefüggésben bocsátották el, majd csúnyán lebukott. Ezúttal felesége megélhetésének elveszítését köti politikai támadásokhoz – mártírt akar csinálni belőle, csakhogy a praxis leépítéséről szóló döntés már fél éve megszületett!
Mindenki áldozattá válhat 7

Mindenki áldozattá válhat

1990-en óta február 22. a bűncselekmény áldozatainak világnapja. Ekkor tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, azóta számos országában ezt a napot az áldozatok világnapjaként tartják számon. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésének köszönhetően pedig 1993-óta immár Magyarországon is megemlékeznek február 22-én azokról, akik valamilyen bűncselekmény áldozatává váltak.
Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay Péter lezárja a Városházát a hódmezővásárhelyi polgárok elől

Márki-Zay Péterék nem tartják felelősnek magukat a cégüknél született kisbaba halála miatt

Több mint egy éve zajlik a felkavaró büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken: egy diósdi házaspárt gyermekük megölésével vádolnak. A vádirat szerint a 8 hetes L. Endre azért halt meg agyvérzésben, mert nem kapta meg a véralvadást elősegítő K-vitamin  kötelezően előírt adagjait. A vádhatóság szerint a szülők oltásellenesek; a vádirat azt állítja, mikor a gyerek rosszul lett, nem hívtak orvost, majd  akadályozták az ellátást -írja a 24.hu
Mi lesz a vásárhelyi kis focistákkal?

Mi lesz a vásárhelyi kis focistákkal?

Komoly veszélyben van a Hódmezővásárhelyi Futball Club, a vásárhelyi futball utánpótlás léte. A TAO-s pénzek nélkül könnyen lehet, hogy március után szögre kerülnek a stoplisok és a mezek – több mint 300 gyermek sportolása érhet véget. Kandó Róberttel, egyesületünk szakmai vezetőjével beszélgettünk – olvasható a HFC honlapján.
Botokkal és székekkel estek egymásnak a migránsok Bihácson

Kinek a nyakán maradnak az Európába hazatérő dzsihadisták?

Az Iszlám Állam összeomlásával egyre több Európából származó dzsihadista készül hazatérni. A napokban emiatt Nagy-Britannia megvonta egy fiatal nő állampolgárságát – de szakértők szerint kérdéses, hogy megoldást jelent-e ez a gyakorlat hosszú távon. A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő és Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt a problémáról – írja a Híradó.
Jó reggelt, Vásárhely! 168

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma is napos időben lesz részünk. A reggel még ugyan hűvösen indul, ám a hőmérséklet napközben akár a 12 fokot is elérheti majd, mindemellett enyhe szél is várható. Írja az Időkép.
Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni

Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni

A Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti felvételen a cigányok értelmi képességein is gúnyolódott. A párt országgyűlési képviselőjéről nemrég olyan felvételek is előkerültek, amelyeken antiszemita kijelentéseket tesz és a homoszexuálisokat sértegeti - írja a HírTV.
Jó reggelt, Vásárhely! 167

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma is csodálatosan napos időben lesz részünk, időnként viszont a szél felerősödésére számítanunk kell. A hőmérséklet pedig 10 és 13 fok közé esik majd. Mutatja az Időkép.
Nagy István: eredményes gazdálkodást öntözés nélkül folytatni nem lehet

Nagy István: eredményes gazdálkodást öntözés nélkül folytatni nem lehet

A következő tíz évben 17 milliárd forintot szeretne a kormány öntözésfejlesztésre fordítani, mondta el az agrárminiszter Mezőhegyesen. Hamarosan létrejön a Nemzeti Öntözési Központ, és megoldanák az osztatlan közös tulajdonban lévő területek ügyét is.
Rendkívüli közgyűlés Vásárhelyen - 13 órától élő! 5

Elfogadták a költségvetést Vásárhelyen: egymilliárdot kap a kórház, indul a Járható Vásárhely Program

Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea alpolgármester és Molnár Lászlóné jobbikos képviselő nem támogatta a költségvetést a keddi rendkívüli közgyűlésen, Nagy Ernő szocialista képviselő tartózkodott. Az ülésen az is elhangzott: az előző városvezetés idején volt olyan év, amikor kétmilliárd forintot tudtak működési költségből fejlesztésre fordítani, így megdőlt a polgármester állítása a korábbi évek költségvetéseivel kapcsolatban. 
A városháza is elismerte, hogy szemetes Hódmezővásárhely 2

A városháza is elismerte, hogy szemetes Hódmezővásárhely

Egyre több az illegális hulladékelhelyezés Vásárhelyen – erről posztolt ma a Polgármesteri Hivatal Gyorshír Szolgálata. Valóban, az olvasói jelzéseink és a személyes tapasztalataink alapján is úgy tűnik, hogy egyre elhanyagoltabbak a város közterületei.
Jogi asszisztensek gyakorlati képzésére került sor a Szegedi Ítélőtáblán

Jogi asszisztensek gyakorlati képzésére került sor a Szegedi Ítélőtáblán

A Szegedi Tudományegyetem jogi felsőoktatási szakképzésében résztvevő 12 hallgató kezdte meg szakmai gyakorlatát a Szegedi Ítélőtáblán. A diákok négy héten át ismerkednek a táblabíróságon zajló munkával - ismertette lapunkkal Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára.
Jó reggelt, Vásárhely! 166

Jó reggelt, Vásárhely!

A mai nap ismét köddel és párával indul, ám a délelőtti órákra felszakadozik a felhőzet és a nap egészen az esti órákig ragyog majd. A legmagasabb hőmérséklet pedig 13 fok körül alakul. Mutatja az Időkép.