Megnyerte az alapszakaszt a Vásárhelyi Kosársuli!

A továbbjutás reményében lépett pályára hétfőn a Vásárhelyi Kosársuli Debrecenben, hisz a DEAC U23 elleni, két győzelemig tartó párharc első mérkőzését nagy küzdelemben megnyerte a Hódtói Sportcsarnokban. Hasonlóan intenzív és szoros adok-kapokra lehetett számítani a második összecsapáson is, amelyen az előjeleket tekintve szinte megjósolhatatlan volt, melyik csapat javára billen a mérleg.

Már csak azért is, mert egyrészt márciusban a sérülésekkel tűzdelt mieink vereséget szenvedtek az Oláh Gábor utcában, másrészt a múlt pénteki, első összecsapáshoz képest az U20-as döntőre készülő csapatból négy kulcsjátékosát (Tóth Bence, Kozák Márton, Omenaka Godwin, Gáspár Mátyás) is pihentette ezúttal Kovács Adrián vezetőedző. Ennek ellenére nem adta magát könnyedén a tehetséges és ambiciózus DEAC, amely az első negyedben Zsuga és Szekeres tripláival, valamint harciasságával megmutatta, abszolút egyenrangú ellenfele a Kosársulinak. Tóth Tamás legénységének nem állt össze igazán a védekezése, kissé görcsösen játszott, ám az első pár percben Varga Zalán és Vas Péter, a játékrész végén Pavlovic Vuk és Czégel András pontjai egálban tartották a gárdát, emellett Kovács Józsefnek két triplája is sikeres volt.
A 63 pontot (!) hozó első negyed után kissé visszavettek a rohanásból a felek, mindkét edző rendezte sorait, egyszer-egyszer időt is kértek a második tíz perc során. A negyed hajszálnyival a miénk volt, és – ha kevéssel is, de – átvettük a vezetést, így 49-48-as félidei vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

A szünetet követően sem változott érdemben a fej-fej melletti játék képe, Béres Nándor két triplájára a harmadik negyedben hazai felzárkózással érkezett a válasz, majd az egész találkozón kiválóan játszó Bálint Erik és Kelemen Balázs is megvillant, ismét DEAC-kosarakért „cserébe”. Az eladott labdák és kihagyott helyzetek nem bosszulták meg magukat ugyan, de a 67-66-os eredménnyel nem nyugodhatott meg a Kosársuli a hajrát megelőzően.

Már csak azért sem, mert valódi pontpárbaj kezdődött. Szekeres hármasával néggyel ment a Debrecen, Varga büntetőjével már mi vezettünk, majd néhány percig stabilizálta előnyét a vendéglátó. Ez egészen a negyed feléig állt fent, ekkor megtört a jég, Molnár közelijénél (82-79 ide) már Kovács Adriánnak kellett időt kérnie. Bálint, majd Vas kettesénél (85-81) úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám az utolsó egy percre fordulva Zsuga triplája megint visszahozta a meccsbe a DEAC-ot. Bálint büntetőire Sólyom válaszolt (89-88 ide), majd egy eladott labda után támadhattak a győzelemért a hazaiak, ám Opre és Asszú próbálkozása is kimaradt – így a Kosársuli győzött, 2-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és elsőként jutott a legjobb négy közé a Zöld csoportban!

NB I/B Zöld csoport, negyeddöntő, második mérkőzés:

DEAC U23 – Vásárhelyi Kosársuli 88-89 (33-30, 19-15, 19-17, 21-23)
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok. Vezette: Gergely, Domán, Sörlei

DEAC: SÓLYOM 17, Zsuga 12/12, Asszú 9/3, Szekeres 22/18, OPRE 16/3,
Csere: Kozák B. 12, Nemes -, Balázsi -, Orosz -.
Vezetőedző: Kovács Adrián

Kosársuli: Kovács 9/9, Varga 13, BÁLINT 21, PAVLOVIC 8, Vas 15/3,
Csere: Czégel 5/3, Molnár 7, Perák -, Rostás -, Börcsök -, Béres 8/6, Kelemen 3/3.
Vezetőedző: Tóth Tamás

Továbbjutott: a Kosársuli, 2-0-s összesítéssel

Tóth Tamás: „Talán a debreceni fiatalok fejlődtek a legtöbbet a szezonban, kiváló munkát végzett a szakmai stábjuk! Két hónapja nem nyertünk idegenben mérkőzést és most is túl sok hibával játszottunk. A védekezésünk nem állt össze, így végig görcsösen küzdöttünk. A végjátékban szerencsénk is volt, egylabdás győzelemnél ez is a játék része. A két meccs alatt mindösszesen nyolc pont különbség lett a két csapat között, de sajnos ilyen a sport, csak egy csapat juthat tovább. Sok sikert kívánok a DEAC-nak mind az A-osztályban, mind a jövő heti U20-as döntőn!
A szezon elején nem sokan hittek benne, hogy a legjobb négy közé bejutunk, ez mindenképpen a játékosaim éves munkáját dicséri. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk!”

 A Kosársuli ellenfele a Salgótarján-Újpest párharc győztese lesz a legjobb négy között – jelenleg az állás 1-0 a nógrádiaknak, a második meccset szerdán rendezik.

 Nagy Benjámin