Cseri Tamással tartott fogadóórát Hegedűs Zoltán

Az elmúlt hét eseményeiről beszélgetett a két fideszes önkormányzati képviselő vasárnap este a Facebookon.

Hegedűs Zoltán és Cseri Tamás elsőként a május 26-i európai parlamenti választás jelentőségét hangsúlyozták. Cseri Tamás elmondta, a szavazáson a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők csapnak majd össze, ugyanis vannak, akik a nemzetállamok helyett Európai Egyesült Államok néven egy migránspárti birodalmat szeretnének létrehozni. – Ha pedig visszanézünk a történelmünkben, akkor láthatjuk, hogy az ilyen birodalmak nekünk soha nem jöttek jól – tette hozzá a képviselő.

Hegedűs Zoltán megemlítette, hogy Márki-Zay Péter is rendszerint bevándorláspárti politikusokkal mutatkozik, például nemrég Ujhelyi Istvánnal tartott fórumot az Emlékpontban. Az intézmény előtt azonban egy tüntető csoport olvasott be a szegedi szocialista EP-képviselőnek, aki megkapta a „hazaáruló” jelzőt is. – Azon is fel voltak háborodva a vásárhelyiek, hogy a kommunizmusnak emléket állító Emlékpontban fogadtak egy olyan politikust, aki egy kommunista párt utódpártjának a képviselője – jegyezte meg a Fidesz-frakció vezetője.

A pénteki közgyűlés kapcsán elhangzott, hogy a Belső Ellenőrzés 2018. évi beszámolója szerint nem követett el korrupciót az előző városvezetés, valamint az is, hogy Kis Andrea szocialista alpolgármester is szerkeszti a Vásárhelyiek a változásért gyűlöletoldalt.

Hegedűs Zoltán arról is beszélt, hogy információk szerint nemcsak a szikáncsi Közösségi Ház, hanem a vásárhelyi olvasókörök működését is befolyásolni szeretné az önkormányzat. Illetve szó esett arról is, hogy Bálint Gabriella, Kószó Péter és Kovács László javaslatára Trianon-emlékmű épül a Kossuth téren a trianoni békediktátum 100. évfordulójára, 2020. június 4-re.

A fogadóórát itt tekintheti meg: