Ilyen volt a Szakmák éjszakája Vásárhelyen 2

Péntek este a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tagintézményei, valamint a Cseresnyés Kollégium is bemutatkozott – olvasható a Vásárhely24-en.

Az érdeklődők este hat órától vehettek részt a HSZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, a HSZC Cseresnyés Kollégiuma, a HSZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, illetve a HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája programjain.

Bár az időjárás nem volt kedvező, sokan döntöttek úgy, hogy bepillantanak a szakmák világába. Mind a négy helyszínt bejárta a Vásárhely24, hogy megtudja: ki milyen programokkal készült az estére.

Pótáriné Dr. Hojcsi Zsuzsanna, a Corvin Tagintézmény igazgatóhelyettese elmondta, az est során igyekeztek iskolájuk mindhárom ágazatát – a vendéglátást, a turisztikát, és a kereskedelmet – bemutatni. A céljuk az volt, hogy azok, akik szakmaválasztás előtt állnak, a látványos programokon keresztül kedvet kapjanak az iskola képzéseihez.

Belépve az iskolába, az ízek birodalmában érezhette magát minden résztvevő: csoki szökőkút, koktélok, valamint az intézménybe érkezett partneriskolának hála, különleges finn ételek is szerepeltek a kínálatban. A szalagkötés, zöldségfaragás, gasztronómiai totó sem maradt el, de volt nyakkendőkötő verseny, és tálcán poharakat is lehetett egyensúlyozni.

Ilyen volt a Szakmák éjszakája Vásárhelyen 1

A Cseresnyés Kollégiumban Kiss Pál nevelőtanár kiemelte, ez a harmadik év, amikor csatlakoztak a Szakmák éjszakájához. Kollégiumukban nem szakmákat mutattak be, hiszen az ő feladatuk az, hogy a szakmák megszerzésének a hátterét biztosítsák. „A tanulás mellett nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát. Itt elmondható, hogy a kollégiumunk egy nagy család” – fejtette ki, hozzátéve, rengeteg programot szerveznek a fiataloknak, de a lazításra is biztosítanak lehetőséget, és igyekeznek megteremteni az egyensúlyt a tanulás, a szórakozás és a pihenés között.

A Szakmák éjszakáján itt csócsózni, íjászkodni is lehetett, de vetítettek felvételeket a kollégium életéből. Nem maradt el a teabár, és a finom snackek sem hiányoztak, valamint társasjátékok, pólófonás is várta az épületbe betérőket.

Hornyák János, az Eötvös Tagintézmény igazgatója elmondta, a Szakmák éjszakájával az elsődleges cél az, hogy bemutassák a leendő diákoknak, érdeklődőknek, hogy milyen szakmákat kínálnak mind a fiataloknak, mind a felnőtteknek.

Az estére közel tizenkét helyszínen sportvetélkedővel, LEGO robottal, tőzsdézéssel, szépészeti bemutatókkal készültek, emellett életmentő technikákat is láthattak a jelenlévők. A legfiatalabbak arcfestésekkel és csillogó tetoválásokkal is gazdagodhattak, de a programkínálatok sorát még bőven lehetne folytatni.

Ilyen volt a Szakmák éjszakája Vásárhelyen

Pap András, a Kalmár Tagintézmény igazgatója elmondta, immáron negyedik éve rendezik meg a Szakmák éjszakáját. Idén 14 szakképesítésben 24 interaktív bemutatóval várták a vendégeket.

Forrás és fotók: vasarhely24.com