Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában

Dömötör Mihály fotóművész Kereszt parafrázisainak kiállítására kerül sor az Alföldi Galériában – ismertette lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.

A most még rendezés alatt álló, A XII. stáció című kiállítását a közönség az április 16-án, kedden délután fél hatkor kezdődő megnyitót követően tekintheti meg.

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 1

A kereszt és a feszület azok a spirituális szimbólumok, amelyek Jézus halálát, s a kereszténység jelképeként és reményeként az örök élet ígéretét is magukon hordozzák. Erről Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt a sajtóbejáráson. Hozzátéve, hogy a tárlat a nagyhét utolsó szent szakasza, a nagyszerdától húsvétig tartó periódus közvetlen előestéjén nyílik meg, amelyen Dömötör Mihály, Hódmezővásárhely megbecsült művészének félszáz alkotása segít ráhangolódni az ünnepre, bemutatva a kereszténység legfontosabb szimbólumát, a keresztet.

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 2

A képeken több hódmezővásárhelyi feszület mellett láthatóak azok a fényképek, amelyeket Dömötör Mihály múzeumi munkája során, vagy a világban járva-kelve fotózott, s a művész bemutatta a témában elsőként a nyolcvanas években, az erdélyi Szamosújváron készült felvételét a földre dobott, út menti keresztről.

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 3

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 4

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 5

– Jó érzés elidőzni a feszületek társaságában, amelyek bár tartalmilag azonosak, formailag mégis sokfélék – fogalmazott a művész, akinek a most kiállított képei mind fekete-fehérek, a látható valóságtól eltérő ábrázolással fokozva a drámai hatást. A kereszt fontos jelkép a hívők számára, de a nem hívők számára is érdemes időt szentelni és ráhangolódni az értelemhez és az érzelmekhez egyaránt szóló alkotásokra – tette hozzá a fotóművész.

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 6

Április 16-án a kiállítást Gyulay Endre nyugalmazott püspök bevezető gondolatai után Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára nyitja meg, a délután zenei közreműködője Almási Enikő és Mohai Szilárd. A tárlatot május 12-ig, keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthetik meg az érdeklődők az Alföldi Galériában.

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 7

Dömötör Mihály kereszt parafrázisai az Alföldi Galériában 8