Európa legsikeresebb pártja lehet a Fidesz a választáson 1

A Fidesz szerint a gyerekek és a fiatalok jövőjét egyedül a bevándorláspárti szocialisták akarják elvenni, ha rajtuk múlik, a fiatalokra egy olyan bevándorláspárti Európa vár, ahol hiába tanulnak és dolgoznak, a bevándorlók előbb kapnak majd meg mindent.

A Fidesz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a szocialista Kunhalmi Ágnes közölte, a Fidesz célja az oktatási rendszer átalakításával az volt, hogy kiszórja a gyerekeket az oktatásból; a tankötelezettség korhatárának 18 évről 16 évre csökkentésével 100 ezer gyermek került ki a közoktatásból végzettség nélkül.
A nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták már kormányzásuk alatt is elvették a fiatalok lehetőségeit, megduplázták a fiatalok munkanélküliségét, leépítették az oktatást, a szakképzést, kötelező tandíjat akartak bevezetni.

A Fidesz közölte, 2010 óta minden lépés azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok életképesebb tudással és szakmákkal lépjenek ki a munkaerőpiacra. Hozzátették: ma 600 milliárddal többet költ az ország oktatásra, mint a szocialisták idején.

Országszerte zajlanak az iskola-, a szakképzés- és egyetemfejlesztések. A gyerekek iskoláztatását ma ingyenes tankönyvvel és ingyenes étkeztetéssel is segítik – sorolták az intézkedéseket.

A Fidesz közleményében azt írta, a magyar fiatalok ma ingyenes nyelvvizsgával és hamarosan külföldi nyelvtanulási lehetőséggel is élhetnek, az iskolapad után pedig biztos munkára, növekvő bérekre, biztonságra, otthonteremtési és családalapítási támogatásokra számíthatnak.