Kihalás fenyegeti a gemenci vadmacskákat – új adatbázist készítenek

A Duna alsó szakaszán elterülő Gemenc vadmacska-populációját a teljes kipusztulás fenyegeti, a ragadozó példányai a Dunántúlról szinte teljesen eltűntek. A szakemberek most felmérést indítottak az állomány helyzetének tisztázására – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook-oldalán.

Mint írják, az ártéri terület vonzáskörzetében és pufferzónájában az ember által épített környezet területnagysága megnövekedett. Az épített környezetben élő házi macskák egyre nagyobb számban fordulnak elő Gemencben is. A Gemenc Zrt. dolgozóinak beszámolója alapján a gemenci ártéri területet átszelő 55-ös főúton, valamint a vasút mentén történt elütések következtében az ártéri területen élő vadmacskalétszám sajnos drasztikusan csökkent. A főúton történő elgázolások azt mutatják, hogy egyre több a házi macskával történő összepárzás, és félő, hogy már tiszta vonalú európai vadmacska nem fordul elő Gemencben – áll a közleményben.

2018 őszén ezért felmérést indítottak, hogy információt kapjanak a Duna alsó szakaszán, Gemencben élő macskafélék jellegéről, számáról, a tényleges tiszta vonalú európai vadmacska pontos élőhelyviszonyairól és a populációjának létszámáról. A felmérés során 2019 januárjától élve fogó csapdákkal is sikerrel próbálkoztak. Erre a genetikai vizsgálatok miatt van szükség, hogy szőrmintákat és esetlegesen ürülékmintákat gyűjthessenek a vizsgálatokhoz.

Eddig már két alkalommal sikerült ismert előfordulási helyeiken vadmacskát befogni, és mintát venni. A tényleges genetikailag tiszta faj jelenlétét csak a vizsgálatok után lehet biztosra mondani. A genetikai vizsgálatokat a Kaposvári Egyetem végzi majd. Az élve befogott példányokról méreteket vesznek, feljegyzik testtömegüket, testhosszukat, pontos testméreteiket. Ám ez nem könnyű feladat, vadságuk és a fogva tartás miatt fellépő stressz miatt maximum fél óráig lehet az állatokat ketrecben tartani.

A gemenci szakemberek remélik, közel 20 év után újra sikerül majd megbízható adatbázist készíteni erről a kisragadozóról és előfordulási helyeiről.

Forrás: blogstar.hu

Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook-oldala/Kovács Attila