Grezsa István

Két ünnepi beszéd, a különbség pedig: ég és föld. A materialista keresztény szivárványpolgármester gyűlöletcunamijával tovább ásta az árkokat. A Fidesz-KDNP városatyája rámutatott: Vásárhely csak akkor lehet erős, ha újra egységes lesz.

A március 15-i nemzeti ünnep kapcsán megtartott hódmezővásárhelyi rendezvények tökéletesen tükrözték, hogy az egyes politikai táborok és azok vezetői miként gondolkodnak a városról, annak közösségéről, a fejlődésről.

Márki-Zay Péter Jobbik-logó nélküli szivárványpolgármester kutyafuttában, valahol félúton orosházi, budapesti és londoni (ellenzéki pártépítő) Fidesz- és Orbán-fikázásai között tudta le a helyi fellépést. Szomorú, de mindössze szűk egy percig bírta, hogy 1848 örökségét, a forradalom és szabadságharc jelentőségét méltassa, beszéde további része a tőle megszokott – mégis megszokhatatlan – kisstílű és pitiáner vagdalkozásba fulladt. Hogy mennyire alkalmatlan a város fejlesztésére, azt jól mutatja: a település történetének egyik legjelentősebb beruházásából annyi esett le neki, hogy „egy éve fel van túrva” Hódmezővásárhely. Hát, hogy is mondjuk, szokott ez így lenni, építkezés nélkül bajosan lehetne előrelépni; szájkaratéból nem nőnek falak. Becsületére váljék, annyit legalább elismert, hogy Vásárhely elmúlt egy évét „a gyűlölet elszabadulásaként” élte meg a közösség. Saját (fő)szerepéről viszont diszkréten hallgatott. Gyűlöletcunamija sajnos kizárólag a mesterségesen kialakított árkok további mélyítésére volt alkalmas, így több szót nem is érdemel.

Grezsa István megmutatta, lehet ez másként is. Sőt, másként is kell! A Fidesz-KDNP képviselőjének jól felépített, végiggondolt, nagy hatású előadása mindazokat a lélekemelő üzeneteket hordozta, melyekkel március 15-e öröksége nemzetünket gazdagítja. És melyekre jövőnket is alapozhatjuk.

Mert magyarságunknak valóban ma is abból kell táplálkoznia, hogy olyan szabadságszerető kis közép-kelet-európai nép vagyunk, mely ha el-elbukik őszinte, hősies küzdelmeiben, mégis mindig talpra áll. Küzd, mert meg akar maradni. Magyarnak és kereszténynek – ami a modern kor túltolt, agyament (gender)liberalizmusának és a 21. század új népvándorlásainak viharában komoly kihívás elé állítja az egyes embert és a közösséget is.

Március 15-e ezért – bármit is állítanak materialista keresztény látszatpolitikusok – nem arról szól, hogy nincs, és nem is lehet béke, váljék egészségünkre a permanens Molotov-koktélos forradalom a lámpavasakkal és az akasztófákkal. Ezek a politika haszontalan idiótáinak lázálmai. Március 15-e éppen annak a jelképe, hogy bár felül a múlhatatlan szabadságvágy árja, ott, alul mégis a béke az úr. Mert a békétlenség, a gyűlölködés rombol, és mert egységben az erő: a békesség épít. Az ünnep azt üzeni, hogy mindig, minden körülmények között bátran és büszkén maradjunk meg magyarnak.

Grezsa István tűpontosan fogalmazott: bár a kommunizmus pusztítását magunk mögött hagytuk, de utódaik, a magukat progresszívnak címkéző nihilisták itt járnak közöttünk: Európában, Magyarországon és Vásárhelyen is. Valóban, a hatalomért nekik semmi sem drága, akár az ördöggel is cimborálnak a remélt koncért. Pedig a tehetségtelen és ötlettelen nihilistáknál nincs nagyobb átok egy békés, tisztességes, összetartó, fejlődő közösség életében, mert csakis a romboláshoz és a pusztításhoz értenek. Testvériséget és kiállást hirdetnek, de vasvillával vagy éppen netes mocskolódással üldözik a velük egyet nem értő többséget. A szeretet hatalmának hamis álarcát öltve mások kipécézésében, megalázásában, fenyegetésében élik ki magukat.

A gyűlölet karmesterei hamis próféták. Az összeesküvés-elméletek foglyai: üldözési mániás üldözők. Zavaros tévképzeteket vallanak, de leginkább nem is hisznek semmiben. Kisszerűek és elvtelenek, éppen ezért veszélyesek.

„Az előttünk álló év tétje az, hogy visszatalálunk-e a fejlődés és a gyarapodás útjára, vagy maradunk ott, ahol [tavaly] február óta vagyunk, és míg megyeszékhelyeink modern városokká válnak, addig mi színes, összetákolt buszmegállókkal hívjuk fel magunkra a médiafigyelmet” – fordította le mindezt Vásárhely helyzetére Grezsa István, és nem is érdemes vitatkozni megállapításával.

Az elmúlt bő egy esztendő megosztottsága és helyben járása után Hódmezővásárhelynek tényleg olyan városvezetőre van szüksége, aki nem megosztja, hanem egyesíti az erőket.

Aki felelős, és nem felelőtlen. Aki tudja, mi a kötelessége. Aki nemcsak mémek és momók vezére, hanem valamennyiünk polgármestere. Aki betemeti az árkokat, és mindenkinek kezet nyújt. Aki egy élhető, 21. századi település felépítésének elkötelezettje.

Ennek az elárvult és eldurvult közösségnek épp oly égető szüksége van egy gondos gazdára, mint az újszülöttnek a K-vitaminra. Ez ma a vásárhelyi valóság.