íme az 5 legérdekesebb tény március 15-ről, amit csak kevesen tudnak! 1

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulójára készül a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

Március 14-én, délután kiállítással és Nemzeti esttel tiszteleg a történelmi esemény hősei és a jelenkor kiválóságai előtt a két szervezet. A Csongrád Megye Díszpolgára címet idén Farkas Sándor országgyűlési képviselő, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese veszi át.

Az emlékezőket 17 órára várják a Csongrád Megyei Kormányhivatalba. Itt mutatják be Tömörkény István: Vallomások című kötetét, amely a nemzeti ünnep alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatásával jelenik meg, ezer példányban. A kötet bemutatója kiállítás megnyitó is egyben, ugyanis a könyv illusztrációit a Tömörkény István Gimnázium Művészeti Szakgimnáziumának tehetséges diákjai készítették – ezekből nyílik kiállítás a Kormányhivatal aulájában. Az érdeklődőket Kakas Béla a megyei közgyűlés elnöke köszönti, a kötet létrejöttéről dr. Katona András beszél majd, míg az alkotásokat Horváthné Szabó Éva, az iskola igazgatója méltatja.

A megye szolgálatát ismerik el a 17:30-kor kezdődő Nemzeti esten, ahol dr. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mond ünnepi beszédet. Az ünnepség keretében mutatja be dr. Kiss Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke Magyarország első egyházi fenntartású, sport és ifjúsági centrumát. A napjainkban tanúsított kiemelkedő teljesítményért a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Kakas Béla adja át a szervezet elismeréseit.

Elnöki Kitüntető Díjat kap dr. Molnár Gyula zenész, a Molnár Dixieland zenekar alapítója és vezetője. Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban részesül Ördögh István súlyemelő edző, Takács László testnevelő tanár, Pólyáné Téli Éva földrajz-testnevelés-gyógytestnevelés szakos tanár és Enginé Ábrahám Anita Katalin tanító. Csongrád Megye Sajtódíját idén a Kurca Televízió szerkesztősége érdemelte ki. Csongrád Megyéért díjat Szilágyi Árpád városvédő polgár, a szentesi Szilver Táncsport Egyesület és dr. Kincses László orvosigazgató vehet át.

Az idén adják át tizedik alkalommal a megye díszpolgári címét, amelynek kitüntetettje Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő. Életútját Böjte Csaba OFM, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója méltatja a díjátadón.

Az ünnepi műsorban közreműködik Temesi Mária operaénekes, tanszékvezető egyetemi tanár, Cseh Antal, makói származású operaénekes és Koczka Ferenc zongoraművész, karnagy.

Forrás: Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálat