Korsós Ágnes

A hódmezővásárhelyiek számára egyre egyértelműbb, ki áll, kik állnak a városban több mint egy éve elharapózott, korábban ismeretlennek számító gyűlölködés, megfélemlítés, erőszakoskodás mögött. Avagy mi fán terem a (gyűlölet)diktatúra. Korsós Ágnes korábbi főjegyző a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a szólásszabadságról.

A szólásszabadság lényege, hogy a véleményét bárki nyíltan és szabadon elmondhatja – írja közösségi oldalán a címzetes főjegyző, aki arra is felhívja a figyelmet: az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. paragrafusa szerint a szólásszabadság elidegeníthetetlen jog.

Amivel élni kell tudni, és – legalább ilyen fontos – amit tiszteletben kell tartani.

Üzenet ez napjaink vásárhelyi közéletének, ahol az elmúlt egy hétben is tombolt az erőszak. Az online térben, verbálisan, de abból kitörve már a fizikai agresszió is fenyegetett. Emlékezetes: a polgármester felhergelt hívei – élükön a köteles beszédeiről, forradalmi vízióról is elhíresült Márki-Zay Péterrel – múlt vasárnap sajtótájékoztatót zavartak meg hangoskodva, agresszívan fellépve, és újságírót is zaklattak. A polgármester előbb rimánkodott egyet „Zsoltiéknak”, hogy ne adják le a kínos felvételt, majd pár nap múlva már nem finomkodott, azt mondta: ők ugyan kiállnak mindenkiért, de nem csodálkozott volna rajta, ha valóban atrocitás éri az Echo TV operatőrét. Eközben a Márki-Zay közvetlen munkatársai által szerkesztett és menedzselt gyűlöletoldal egy fideszes városatyát pécézett ki, szerkesztett ki, még a gyermekét sem kímélték a verbális letámadás során. Amikor pedig susáni fórumán kérdezni merészelt egy résztvevő, durva bekiabálásokat kapott, a Facebookon pedig válogatott mocskolódást – nyilván a szeretet hatalmának jegyében…

Ennyit akkor a szólásszabadságról napjaink Hódmezővásárhelyén.

Korsós Ágnes a Társaság a Szabadságjogokért állásfoglalására hivatkozva megjegyzi: a szólás szabadsága biztosításának meghatározó szerepe van minden demokratikus társadalomban. „Egyrészt az emberek egyik legalapvetőbb joga, hogy vágyaikat, gondolataikat, tapasztalataikat társas lényként másokkal is megosszák. Az a politikai közösség kezeli egyenlő méltóságú emberként tagjait, aki a szólás jogát egyenlő módon, a vélemények tartalmára tekintet nélkül biztosítja. A szólásszabadság továbbá hozzájárul a demokratikus és nyitott társadalom kialakításához és fenntartásához is azzal, hogy lehetővé teszi a nézetek, eszmék szabad kifejtését még akkor is, ha azok egyeseket megbotránkoztatnak, népszerűtlenek, vagy sajátos elképzeléseken alapulnak.”

Ám Hódmezővásárhelyen ebbe sajnos rendszerszintű hiba csúszik az elmúlt egy év és három hónapban. A helyiek számára azonban egyre egyértelműbb, ki áll, kik állnak a városban több mint egy éve elharapózott, korábban ismeretlennek számító gyűlölködés, szembenállás, megosztottság mögött.

Az utóbbi hét eseményei is rávilágítottak, honnan fúj a megfélemlítés szele, és kik azok, aki nem tűrik az övéktől eltérő véleményeket. A botránypolitizálás csúcspontjaként – mint említettük – Márki-Zay több tucat erőszakos, agresszív hívével kivonult a Fidesz sajtótájékoztatójára, balhézással próbálva elterelni a figyelmet hű politikai szövetségese, a szocialista Nagy Ernő körül kirobbant korrupciós botrányról (ha valaki nem tudná: az MSZP-s képviselő lányának 5 millió forintért játszottak át egy főtéri önkormányzati lakást). Különösen pikáns továbbá, hogy az Echo-operatőrnek egy másik Márki-Zay-kegyelt, a helyi jobbikos képviselő, Molnár Lászlóné fia ugrott neki. Így érnek össze a szálak.

„Sajnálatos, hogy tanult emberek nem tudják, hogy a sajtótájékoztató lényege, hogy az/ok aki/k összehívják a sajtót, ők folytatnak párbeszédet a sajtó munkatársaival. Ha erre bárki kíváncsi, az szó nélkül meghallgatja, és ha más véleménye van, joga van sajtótájékoztatót összehívni, hiszen szólásszabadság van. Sajnos vannak, akik képtelenek eltűrni, hogy valaki kiáll a sajtó elé, és elmondja a véleményét

– fogalmazott tűpontosan Korsós Ágnes.

A címzetes főjegyző így folytatta:

Szerintem az a diktatúra, amikor nem engedik, hogy az, aki sajtótájékoztatót hív össze, nyugodtan elmondja a mondanivalóját, hanem beleszólnak, átveszik a szót, minősíthetetlenül viselkednek, stb. Unintelligens viselkedés, ami senkihez sem méltó! Főleg nem egy település regnáló vezetőihez!

Megszívlelendő üzenet, reméljük, hogy célba is ér…