Csecsemőhalál

Egyre inkább úgy tűnik, a hathetes L. Endre tragédiájának hátterében a felnőttek felelőtlensége áll, pontosabban az, hogy a pici nem kapta meg a kötelezően előírt K-vitamin-profilaxist. Az év legmegrázóbb büntetőpere újabb két tárgyalással folytatódott. Az ügyben egyelőre tanúként hallgatták pedig Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznőt.

Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott múlt héten kedden és csütörtökön a gyermekük meggyilkolásával vádolt L. házaspár pere a Budapest Környéki Törvényszéken. Az év egyik legfelkavaróbb jogi ügyével kapcsolatban a 24.hu úgy fogalmaz: a „feszült hangulatú” tárgyalásokon a szembesítések nem vezettek eredményre, azaz vagy a vádlottak – az ezoterikus szemléletű szülők, akik közül az édesapa egy időben egy radikálisan oltásellenes mozgalmat is vezetett – nem mondanak igazat, vagy az orvosok.

A két tárgyaláson egyébként ismét főszerepet kapott a K-vitamin kérdése, tekintettel arra, hogy a kisbaba halálához köze lehetett annak, hogy a születésekor, majd az azt követő időszakban nem adták be neki a K-vitamint.

Mint többször is megírtuk már: az L. házaspárt csecsemőkorú gyermekük megölésével vádolják. A kisbaba, a hathetes L. Endre 2013-ban agyvérzésben hunyt el, a vádirat szerint azért, mert nem kapta meg a véralvadást segítő, kötelezően előírt K-vitamin-profilaxist (adagolást). A vádhatóság azt is közölte: amikor a pici rosszul lett, a szülők nem fordultak orvoshoz, később pedig az ellátást akadályozták. A februári alkalmakat megelőző, január 4-i tárgyaláson a tanúk felelősségét is firtatta a bíró: a hódmezővásárhelyi A Te Szülésed Kft. vezetője és munkatársai, valamint a gyermek háziorvosa kapott kemény kérdéseket. Az országos sajtóban azóta felmerült, az otthonszülést levezető Márki-Zayné Vincze Felícia akár tanúból vádlott is lehet ebben az ügyben. Ő elismerte, hogy szülésznő-dúlaként nem adta be a K-vitamint, de vitatja, hogy ez joga vagy pláne kötelessége lett volna, illetve az otthonszüléssel kapcsolatos kiforratlan szabályozási környezetet hibáztatja. Szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet, abban az időben négy különböző egészségügyi-szakmai protokoll is előírta, hogy az újszülöttek K-vitamin-profilaxist kapjanak.

A múlt keddi tárgyalásra tanúként megidéztek két gyermekorvost, akik a kórházba szállítás utáni napokban, a pici haláláig L. Endrét vizsgálták és kezelték. A vádlottak és Lódi Csaba orvos, illetve az akkori osztályvezető főorvos, Tóth-Heyn Péter összeszólalkoztak a K-vitamin kapcsán. A két egészségügyi szakember szerint a vádlott szülők a tragédia idején ellentmondásosan nyilvánultak meg abban a kérdésben, kapott-e K-vitamint a baba, és ha igen, mikor, hányszor. Az osztályvezető főorvos úgy fogalmazott, a szörnyű napon „mindenféle információk keringtek, hogy kapott K-vitamint a baba vagy sem”.

Kollégája feltette a kérdést, hányszor kapott Endre baba K-vitamint. L. Csaba elsőrendű vádlott szerint a tragédia előtt mindösszesen egyszer. (Később elhangzott, ez a házi gyermekorvos rendelőjében történhetett valamikor.) A doktor visszakérdezett, hányszor kellett volna kapnia, mire L. Csaba elsőrendű vádlott elismerte: háromszor, majd hozzátette, szerinte a mai napig nem létezik olyan jogszabály, amely ezt előírná, csak egyfajta „adagolási útmutató”. A kórházi orvos viszont kiemelte: Magyarországon igenis kötelező a K-vitamin beadása, számos előírás rögzíti azt.

Érdekes módon L. Csaba elsőrendű vádlott hosszasan, hazai és külföldi forrásokat sorolva fejtegette, hogy a K-vitamin szükségességéről nézete szerint nincs nemzetközi tudományos egyetértés sem, és akár rákot is okozhat. Ezeket az információkat azonban gyermeke halála után gyűjtötte össze, a szülőknek állításuk szerint Endre baba tragédiájakor a K-vitamin jelentőségéről nem volt tudomásuk…

A következő, csütörtöki tárgyaláson aztán egy az édesapa által 2013-ban a kórházban készített videófelvételt is bemutattak. Ebből a videóból kiderült, az akkori osztályvezető főorvos egyértelműen kijelentette: az agyvérzés hátterében az állt, vagyis az volt a baj, hogy a baba nem kapott K-vitamint, emiatt került kórházba, és ezért történt később a tragédia.

Emlékezetes, korábban, az említett januári tárgyaláson kiderült: bár a protokoll szerint a szülésnél a szintetikus K1-vitaminból, az ún. fitomenadionból a születéskor kell megkapni az első adagot az újszülöttnek, Endre baba esetében ez nem történt meg. „A bíró kérdésére [Márki-Zayné] Vincze Felícia azt felelte, csak akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri, és ő ellátta azzal a tanáccsal L.-éket, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának K-vitamint, és ez szerepelt a születés után átadott dokumentációban is. A vádlottak azt vallották, nem emlékeznek arra, hogy ilyen információ elhangzott volna” – írta a 24.hu.

A Szégyenpad.com összefoglalójából több is kiderült, mint hogy a szülésznő-dúla nem adta be az újszülöttnek a K-vitamint. Márki-Zayné tanúként azt is előadta, hogy a vérzékenység megelőzésére szolgáló K-vitamin-profilaxis szükségessége megkérdőjelezhető. Emellett azt is megemlítette, azért is szkeptikus a K-vitamin kérdésében, mert egy bizonyos szakkönyvében arról is olvasott, hogy az leukémiát, vérrákot is okozhat. Valamint a bíró kérdéseire adott válaszaiból kitűnt, a vásárhelyi szülésznő-dúla nem ismeri az anyatejes csecsemőtáplálással kapcsolatos, 2010 óta érvényben lévő rendeletet. Végül, de nem utolsósorban a tárgyaláson nem emlékezett arra, hogy megemlítette volna a gyermeket kezelő orvosnak, a baba nem kapta meg a kötelezően előírt K-vitamint, amikor egyébként már az életéért küzdöttek a kórházban, lásd az alábbi hangfelvételt.

A polgármester és felesége nem tartják magukat felelősnek a cégüknél született kisbaba halála miatt. Márki-Zayné – aki tehát elismerte, nem adta be a K-vitamint a picinek, de vitatja, hogy ez az ő feladata lett volna – később a 24.hu interjújában a szóban forgó Konakion szükségességével kapcsolatban nem is oly burkolt kritikát fogalmazott meg. Ez a párbeszéd olvasható az újságíró és Márki-Zayné között:
– De a K-vitamin nem mérgező, és a hatása igazolt tudományosan.
– Most, ebben a pillanatban. De egyébként sósav van benne. A Konakionban. És a szájába rakjuk a gyereknek.

Ezen megnyilvánulását követően élesen bírálta elveit és tevékenységét Novák Hunor, az ismert és elismert gyermekorvos. „Aki a K-vitamin elleni propagandát terjeszti, az totális szakmaiatlanságáról tesz tanúbizonyságot, az a sötét középkort képviseli a modern orvoslás helyett, és súlyosan veszélyezteti a gyerekek életét is” – ezt üzente a hódmezővásárhelyi polgármester családi bábacégének Novák Hunor.

Legutóbb pedig megírtuk, a másodrendű vádlott édesanya ügyvédje szerint a Márki-Zayék családi vállalkozásaként működő A Te Szülésed Kft.-nél már L. Endre születésének pillanatában teljesen jogszerűen lehetett volna K-vitamin, és azt be is adhatták volna.

„Az egészségügyi személyzet – dolgozzék intézményben vagy azon kívül – elsődleges feladata az emberi élet védelme. Ez az elv mindent felülír” – így reagált Várdai Viktória Jáde ügyvéd arra a felvetésre, hogy Márki-Zayné Vincze Felícia, a szülésznő nem adott K-vitamint a kicsinek, ahogy a vele szerződésben levő újszülött gyógyász sem, mivel állították, nem is volt jogosultságuk erre.

Hozzátette, bár az ezzel kapcsolatos szakmai protokoll ajánlás, nem jogszabály, de „a betartása a törvény alapján számon kérhető az egészségügyi szolgáltatótól”. Állítása szerint a kérdéses időpontban négy szakmai protokoll is hatályban volt, mely kötelezően előírta a K-vitamin beadását. Kijelentette, az egészségügyi személyzet részéről összességében több mulasztás is felmerült, és a cég akkori ügyvezetője – a mai vásárhelyi polgármester – felelősségét is firtatja.

Várdai Viktória Jáde a 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott, ha a büntetőper során felmerül, hogy ezek a mulasztások – akár közvetve – a kisbaba halálát okozták, akkor „az eljárás megindítása és lefolytatása az ügyészség és a bíróság feladata”.

A büntetőper következő tárgyalását április 4-én tartják a Budapest Környéki Törvényszéken.

Illusztráció: pixabay.com