HFC

Vasárnap a Taksony SE ellen indították az NB III-as tavaszt a vásárhelyiek, akiknek nem jött össze a pontszerzés hazai környezetben.

A klub honlapja azt írja: vásárhelyi szempontból úgy tűnt nem indul rosszul a találkozó.

“Az első percekben igyekeztünk fölényt kialakítani, ami helyzetekben is megmutatkozott, de pontrúgásokból is az ellenfél kapuja elé keveredtünk. A 13. percben viszont jött a feketeleves. A Taksony szinte a semmiből talált be, egy felívelt labdával nem sikerült a védelmünknek mit kezdenie, a labda végül Tóth György hátáról pattant a kapunkba. Hazai szempontból szerencsétlen, taksonyi szemüvegen át szerencsés góllal kerültek előnybe a vendégek.

Csapatunk össze ugyan nem tört, de az egyenlítő találat nem akart összejönni. Sőt, feketelevest a fordulás után is szervíroztak a vendégek. Szilágyi Máté is beköszönt egy szabadrúgást követően.

Besztercei Attila góljával ugyanakkor a 60. percben sikerült szépíteni – maradt még félóránk arra, hogy pontot, akár pontokat mentsünk.

A forgatókönyv viszont nem ez volt. Az utolsó 10 percben kétszer is hibáztunk, előbb Bene Zsombor büntetett, majd Tóth György is újból betalált, keretes szerkezetet adva ezzel a gólszerzőket felsoroló listának.”

NB III Közép csoport, 17. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Taksony SE 1-4 (0-1)

HFC: Varga, Jankelic, Tóth, Komáromi, Szabó Cs., Bódai, Hrabovszki, Besztercei, Mezei, Povázsai, Csordás. Csere: Balogh, Szabó M., Darida, Kandó, Huszár, Vass, Kiss. Vezetőedző: Szűcs Róbert

Taksony: Iváncsics, Meiszter, Hesz, Bene, Szilágyi, Győri, Patály, Galambos, Pfister, Hamar, Tóth. Csere: Szűcs, Szemán, Balogh, Reznek, Tárkányi, Sárossy, Molnár. Vezetőedző: Szabados Tamás

Gólszerzők: Besztercei illetve Tóth (2), Szilágyi, Bene

Szűcs Róbert: „Abszolút nem volt benne, hogy ilyen sok gólos mérkőzés lesz. Az meg főleg nem, hogy mi kapunk ennyit. Nem akarom személyekre lebontani, de borzasztó, ordító egyéni hibákat követtünk el, azt hittem, hogy ezeket már kinőttük. Csapat szinten ugyanakkor nem működtünk rosszul. Ha számszerűen nézzük, hogy 4-1 lett a vége, az nem jó, de voltak biztató elemei is a játéknak, ráadásul hamarosan 2-3 játékosunk visszatérhet. Ennél persze sokkal többre lesz szükség, főleg hazai pályán.”

Fotó: hfc1912.hu