Ismét viharfelhők gyűlnek a HFC fölött

A TAO-pénzek hiányában komoly veszélyben a hódmezővásárhelyi labdarúgás utánpótlás-nevelése. Mi sem tudjuk, mi történik március elseje után – számol be a HFC.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség határozatának értelmében a Hódmezővásárhelyi Futball Club közel 60 millió forintnyi TAO-s pénzre jogosult. Szeptember óta ebből 20 millió forintot sikerült lehívnia az egyesületüknek, amely összeg január végére elfogyott. A Hódmezővásárhelyi Futball Club utánpótlás-nevelése ezzel komoly veszélybe került. Utánpótlás csapatainkkal dolgozó edzőink és munkatársaink a januári bérüket már nem kapták meg, de a hamarosan induló utánpótlás-bajnokságok meccseire történő utazások sem megoldottak. Az egyesületünk munkatársai jelenleg ingyen végzik a munkájukat minden hétköznap és minden hétvégén.

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyesületünk a huszonnegyedik órájába lépett. Amennyiben március elsejéig nem áll be változás a TAO-s pénzek lehívását illetően, könnyen lehet, hogy a vásárhelyi labdarúgás utánpótlás-nevelése megszűnik.

Fontos kiemelni, hogy az NB III-as, felnőtt csapatunk anyagi háttere biztosított, a TAO-s összeget ugyanis csak az utánpótlás nevelésre lehet fordítani. Ugyanakkor, ha utánpótlás csapataink nem vesznek részt a számukra kiírt bajnokságokban, az a felnőtt csapatunk számára is szigorú szankciót jelenthet a szövetség részéről.

A vásárhelyi utánpótlás labdarúgásban több száz gyermek érintett, az ő sportolásuk került most komoly veszélybe. Az alagút végén pedig jelen pillanatban nem látni a fényt.

Edzőink jelenleg a foci iránti szeretetük és a klub, a munkájuk iránti elköteleződés miatt, de ingyen végzik a munkájukat. Nem szeretnék veszni hagyni a gyerekeket és cserben hagyni az egyesületet. Viszont tőlük sem várhatjuk el, hogy ingyen végezzék el feladataikat, nem tehetjük meg sem velük, sem a családjaikkal. Utánpótlás-nevelésünk eredményes – több csapatunk szerepel jelenleg is az adott bajnokság élmezőnyében és hisszük, hogy ezen a téren magas szakmai munka folyik a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnál. Az eddig felépített szisztematikus rendszer most azonban inog. A jelenlegi helyzetünk, kár tagadni, kilátástalan, de bízunk az összefogás erejében és talán egy kis csodában, ami a futballban néha megtörténik.

Az egyesület elnökségének nevében:

Vinnai István, társadalmi elnök”

Forrás: hfc1912.hu