Városháza

A Városháza lezárása Márki-Zay Péter döntése.

A Polgármesteri Hivatal önellentmondásoktól, hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő közleménye egyértelművé teszi: ma nincs ember a vásárhelyi Városházán, aki értené a vonatkozó, általuk is hivatkozott törvényi szabályozást. Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény, valamint az azt kiegészítő 2015. évi 41. BM rendelet az informatikai és az adattároló rendszerek hozzáférhetőségéről, védelméről rendelkezik, ezekhez állapít meg szintekbe sorolt biztonsági követelményeket.

Az ebben szereplő és a Polgármesteri Hivatal által a közleményben hivatkozott fizikai belépések naplózása nem a városházára belépők ellenőrzésére, hanem a szervertérbe, a fokozott védelmet igénylő adattároló terekbe, és magába az informatikai rendszerbe történő belépések naplózására vonatkozik. Az elektronikus rendszerek védelmét csak a Márki-Zay Péter által vezetett hivatal tudja olyan ostoba módon értelmezni, hogy ha minden irodában van számítógép, akkor az egész házat le kell zárni, és úgy lehet megvédeni az informatikai rendszereket, ha a portás felírja a személyi igazolvány számát minden érkezőnek.

A vásárhelyi polgármesteri hivatal ügyféltereiben az informatikai rendszerek eddig is rendelkeztek mind informatikai, mind fizikai védelemmel, sok esetben üvegfal választja el az ügyintézőt az ügyféltől, így teljesen szükségtelen az ide érkező ügyfelek további vegzálása. A szerverek korábban is védve voltak, oda illetéktelen személyek nem tudtak bejutni.

Az egész ház lezárását törvény nem írja elő, arra kötelezettséget a korábbi hivatalvezető sem vállalt. Természetesen a lezárást a polgármester megteheti, legyen azonban világos, hogy ez Márki-Zay Péter személyes döntése, nem jogszabályi, vagy korábban vállalt intézkedésekből eredő kötelezettség. Talán, ha az informatikusok nem kampányújságot és gyűlölettartalmakat előállító közösségi oldalakat szerkesztenének a munkaidejükben, volna lehetőségük áttekinteni a vonatkozó szabályozást.

Forrás: Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, Hódmezővásárhelyi Szervezete