Kosársuli U20: 5/5, veretlenül a tabella élén a csapat!

A felnőttcsapat menetelése mellett kiválóan alakul eddig a 2019-es esztendő a Vásárhelyi Kosársuli U20 számára is. Tóth Tamás fiatal gárdája a parádés szezonkezdet után 2018 végén kissé megrogyott, négy vereséget szenvedett öt találkozón, ám az újévre sikerült összekapnia magát a brigádnak, így egyelőre újabb ötös győzelmi szériánál tartanak -tette közzé a Vásárhelyi Kosársuli.

Mindez pillanatnyilag a tabella negyedik pozíciójához elegendő, ám vélhetően nagy lesz még a harc az alapszakasz hátralévő öt fordulójában. Ezek során először február 15-én, pénteken Győrbe látogat a csapat, majd az Újpest, az Óbuda, az Eger és a Baja következik a március végi zárásig.

Az elmúlt öt forduló eredményei:

Vásárhelyi Kosársuli – Salgótarjáni KSE 118 – 48 (19-12, 31-11, 36-13, 32-12)
2019.01.12. Hódtói Sportcsarnok
Vásárhely: Drávai 7/3, Börcsök 12, Czégel 13/3, Béres 6, Bálint 21.
Cs.: Erdélyi 15, Nánási 14/3, Gyurkovics 7/3, Domján 9/3, Szepesi 10/6, Karsai 2, Borbáth 2.
Tóth Tamás edző: „Szinte mindenki egyenlő játékidőt kapott, amivel tudott is élni a csapat, mind a 12 játékos ért el kosarat is. A második negyedtől kidomborodott a hosszabb kispad a javunkra, így nagyarányú, könnyed győzelmet értünk el. A sok hibánk mellett sok szép megoldás is született, pár játékosban van potenciál. A tavaszi szezonban ők fognak minél több játéklehetőséget kapni, hogy tovább fejlődhessenek.”

Vásárhelyi Kosársuli – Tiszaújvárosi Phoenix KK 96 – 90 (17-29, 32-20, 27-16, 20-25)
2019.01.19. Hódtói Sportcsarnok
Vásárhely: Drávai 2, Czégel 3/3, Börcsök 15, Béres 19/9, Bálint 15.
Cs.: Bodócsi 2, Szabó 8/3, Szepesi 3/3, Erdélyi 6, Gyurkovics 6/3, Domján 17/3.
Tóth Tamás edző: „Az első öt perc tapogatózása után meglépett a dekoncentráltságunk miatt a lelkes ellenfelünk 12 ponttal. A negyedvégi fejmosás hatott a játékosaimra, mert 15-0-val kezdtünk és jöttünk vissza a meccsbe. A harmadik negyedben 59-59 után ismét tudtunk egy 13-0-t repeszteni, de innen is visszakapaszkodott a végjátékra a borsodi alakulat, 87-87 a 38. percben. A végén picit okosabban játszottunk a vendégeknél, így roppant értékes győzelmet értünk el úgy, hogy a cserepadunk tagjai több időt töltöttek el a pályán a kezdőnknél.” 

Vásárhelyi Kosársuli – SMAFC 100 – 50 (21-13, 24-13, 27-13, 28-11)
2019.01.26. Hódtói Sportcsarnok
Vásárhely: Bodócsi 9/9, Börcsök 19, Szabó 3/3, Béres 9/9, Bálint 6.
Cs.: Szepesi 10, Erdélyi 14, Gyurkovics 9/9, Czégel 2, Drávai 5/3, Domján 14.
Tóth Tamás edző: „Végre jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, ami meg is adta az alaphangját az egész meccs kimenetelének. Nem hagytuk kibontakozni a soproniak húzóembereit és a sűrű rotációnknak köszönhetően egyre jobban felőröltük őket fizikailag is. A második félidőben sem lassítottunk, így komoly különbséggel, eredményes védekezés mellett olykor ötletes támadójátékkal nyertünk magabiztosan. A cserepadunk ismét több időt töltött a pályán a kezdőnknél, így mindenki előtt adott volt a bizonyítási lehetőség. Az elmúlt hetekben megfelelő edzésmunkát végzünk el, ami így szép eredményekkel is párosul, aminek kifejezetten örülök!”

Concordia Motex Pápa KC – Vásárhelyi Kosársuli  79 – 87 (14-26, 15-15, 26-13, 24-33)
2019.02.01. Pápa
Vásárhely.: Kovács 21/12, Szepesi 4, Börcsök 4, Bálint 8, Erdélyi 13.
Cs.: Czégel 2, Gyurkovics 7/3, Nánási 4, Drávai 11/3, Bodócsi 11/9, Karsai 2.
Tóth Tamás edző: “Jól kezdtük a mérkőzést tartalékosan is, de a második negyedben támadásban megtorpantunk. A harmadik negyedben teljesen felénk nőtt a Pápa főleg palánk alatt, meg is fordította az eredményt. A záró negyedben a kinti dobásainknak és a nagyobb rutinunknak köszönhetően húztuk be a kötelező győzelmet, amit a vártnál sokkal nehezebben tudtunk elérni. Nem szabad ilyen puhán játszani, többet várok el játékosaimtól!”

Vásárhelyi Kosársuli – Budaörsi DSE 116 – 74 (31-19, 33-9, 29-22, 23-24)
2019.02.09. Hódtói Sportcsarnok
Vásárhely:Szepesi -, Börcsök 17, Béres 13/3, Bálint 16/3, Erdélyi 7.
Cs.: Szabó 13/9, Nánási 9/3, Czégel 15/9, Bodócsi 5/3, Drávai 4, Domján 17/3.
Tóth Tamás edző: “Kellemetlen emlékű őszi mérkőzést játszottunk Fehérváron nyolc ember ellen és a visszavágóra is sajnos csak hatan érkeztek a vendégek hozzánk. Nehéz volt így komolyan venni őket, de az első félidőben sikerült motiváltnak maradni csapatomnak. A második félidőben már a biztos győzelmünk tudatában csökkent a koncentrációnk és nem növeltük tovább az előnyünket. Részünkről nagyon korrektnek érzem, hogy nem támadtunk le egy percig sem ellenfelünket és nem szerettük volna tönkre verni az Alba fiókcsapatát. Nálunk több jó egyéni teljesítmény is született, de kiemelném Béres sokoldalúságát, Szabó és Börcsök mezőnymunkáját, valamint Domján száz százalékos dobóteljesítményét. Most fájó igazán az őszi fehérvári vereség, talán éppen ezért csúszhatunk le a dobogóról az alapszakasz végén…”

 Tabella:

 

H   Csapat M1 % Pt2 Gy3 V4 Dob5 Kap6 Sor7 Ha8 Ve9 Ut.510
1. Óbudai Kaszások U20 14 0.96 27 13 1 1164 874 GY9 6-0 7-1 5-0
2. Bajai Bácska FKE U20 15 0.93 28 13 2 1310 1089 GY10 8-1 5-1 5-0
3. Agrofeed Széchenyi Egyetem Gyõri KC U20 14 0.89 25 11 3 1255 1036 GY3 7-1 4-2 4-1
4. Vásárhelyi Kosársuli U20 15 0.87 26 11 4 1358 1094 GY5 7-1 4-3 5-0
5. Újpest-MT U20 12 0.79 19 7 5 843 797 GY1 3-2 4-3 4-1
6. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub U20 16 0.72 23 7 9 1273 1293 GY1 4-4 3-5 2-3
7. Budaörsi DSE U20 14 0.71 20 6 8 1072 1069 V2 3-3 3-5 1-4
8. EKE Eger KOK U20 15 0.67 20 5 10 1113 1150 GY1 2-5 3-5 2-3
9. SMAFC U20 14 0.64 18 4 10 972 1127 V1 2-4 2-6 1-4
10. Concordia Motax KC Pápa U20 14 0.54 15 1 13 822 1196 V7 0-7 1-6 0-5
11. Salgótarjáni KSE U20 15 0.53 16 1 14 876 1333 V13 1-8 0-6 0-5

1: lejátszott mérkőzések, 2: pontok, 3: győzelmek, 4: vereségek, 5: dobott pontok, 6: kapott pontok, 7: győzelmek/vereségek sorozata, 8: hazai pályán, 9: vendégként, 10: utolsó 5 mérkőzés

Forrás és kép: vasarhelyikosarsuli.hu