Bátyi Zoltán: egy bűnös emberrel való beszélgetés kinyitja az író előtt a világot

A Szegedi Ítélőtábla sajtóreferensének életútja újságíróként és íróként is rendkívül érdekesnek és izgalmasnak bizonyult. Nevéhez több mint 7000 cikk, nyolc könyv, valamint több tucat mű köthető, ahol társszerzőként remekelt. Mégis kijelenthetjük, hogy életének legmeghatározóbb alkotásai kétségkívül a bűnügyeket taglaló írásai voltak.

Milyen apropó kapcsán került újságíróként, majd később íróként a bűnügyek világába?

Mindez egészen a tanulmányaimra tehető vissza. Ugyanis jogi végzettséggel rendelkezem, a jogászok pedig óhatatlanul kapcsolatba kerülnek tanulmányaik elsajátítása ideje alatt a bűnnel. Számomra már akkor is izgalmasnak bizonyult mindez. Persze ezenfelül számtalan tényező befolyásolt abban, hogy a kíváncsiságom a bűn, a börtön és az elítéltek felé forduljon. Többek között nagy szerepet játszott ebben az is, hogy gyermekként a szegedi Csillag börtön szomszédságában nőttem fel. Rengeteget játszottam körülötte a pajtásaimmal, és mindig izgatott az odabenti élet. Akkor persze még nem gondoltam, hogy egyszer majd meghatározza az életemet, kik a Csillag lakói, és mik történnek a börtön falain belül. Először joghallgatóként, majd később újságíróként nyílt lehetőségem betekinteni a börtön életébe. A bűnügyekről szóló írásaim egy cikksorozattal indultak. Majd mire a Csillag börtön a 100. évfordulóját ünnepelte, a legendák, a környezet és a témák már beszippantottak, minek kapcsán aztán megjelent az első könyv, amit aztán örömömre sok másik is követett.

Mennyiben különbözött a valós katarzis az elképzelttől?

– Az első börtönlátogatásom óriási megdöbbenést keltett bennem. Iszonyatosan félelmetes volt számomra a környezet. Meg kell valljam, nemcsak az első alkalommal, hanem szinte minden további esetben. Minden egyes börtönlátogatás után egy fajta fellélegezés lett rajtam úrrá, miután kijöttem onnan, s becsukták mögöttem a kaput. Egyszerűen olyan nyomasztó a légkör odabenn, hogy azt az átlagember szinte elképzelni sem tudja. Viszont kárpótolt minden egyes emberi sors, amit megismertem egy-egy alany, történet, bűnügy által. Természetesen nagy koncentrációt és egyfajta szűrést is igényelnek az odabent hallottak. Ugyanis nem titok, hogy mindenki sajátos módon igyeszik megszépíteni a történetét, ugyanis a börtönlakók áldozatként élik meg a velük megtörténteket.

Mit tanulhat az ember újságíróként, íróként egy-egy börtönlakótól?

– Egy-egy bűnös emberrel lefolytatott beszélgetés kinyitja az újságíró előtt a világot, és gyakorlatilag azt ismeri meg jobban általa. Komoly feladat egy interjú elkészítése során eljutni velük arra a pontra, amikor már világossá válik az ok-okozati sorozatok összetétele, hiszen ők egy egészen más perspektívából látják a körülöttük zajló eseményeket, ugyanúgy, mint ahogyan a világot is. És persze van közöttük olyan, aki meghatározott. Vagy ő, vagy pedig a története. De leginkább Csapó József, a Csillag börtön egykori parancsnoka volt az, aki meghatározta a munkásságom, a pályafutásom és gyakorlatilag a sorsom ebben a műfajban és világban. Mindig is példaképként él majd a szememben. Neki köszönhetem, hogy ennyire mélyen sikerült tanulmányoznom a börtön életét.

Bátyi Zoltán: egy bűnös emberrel való beszélgetés kinyitja az író előtt a világot 1

Félt ön valaha attól, hogy mi fog történni akkor, ha egy interjúalanya egyszer szabadlábra kerül?

– Nem, egyáltalán nem. Ugyanis mindegyikükkel próbáltam egészséges, jó kapcsolatot kialakítani, és általában sikerrel is jártam. Nekem nem az volt a célom, hogy ítéletet hozzak felettük, csupán be szerettem volna mutatni őket, az életútjukat és történetüket.
Az elkészítés után, de még a megjelenés előtt pedig elolvastattam az adott alannyal az adott írást. Persze volt olyan, aki ettől elzárkózott, de őt is udvariasan megkértem arra, hogy tegye meg ezt annak érdekében, hogy a megjelenés után egyikünknek sem essen bántódása a közös munkából. Ezenfelül azért a börtön is ellenőrizte az írásokat, hiszen köztudott, hogy ez egy rendkívül zárt rezsim. És ezekben az esetekben nagyon sok mindenre kell ügyelni annak érdekében, hogy se az újságírónak, se az intézménynek, se pedig az alanyoknak ne legyen gondjuk az egészből.

Magda Marinko bűncselekményeinek és tulajdonképpen az ő egész életútjának feldolgozása miben volt másabb mindtől?

– Magda Marinko történetében én eleinte csak egy szerkesztő voltam, aki átnézte, majd megőrizte az újságírók által elkészített, róla szóló cikkeket. Később aztán, amikor láttam, hogy senki sem dolgozza fel mindezt úgy igazán, elejétől a végéig, akkor beadtam a derekam, és feldolgoztam én magam. Így született meg 2013-ban a Marinko, avagy a halál zsoldosa címen futó könyvem. Ehhez viszont szükség volt Kószó Zoltán barátomra, aki elfogta Marinkót. Vele sokszor folytattunk nagy eszmefuttatásokat többek között például a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával kapcsolatosan is. Ami aztán addig hajtott, míg nem elkezdtem kutatni és utánajárni a történteknek, illetve Magda Marinkónak. Rengeteg adatom és információm volt már, amikor megkérdeztem őt is, hogy kíván-e nyilatkozni ez ügyben, és ő nem kívánt. Hidegen hagyta az egész. Így aztán tulajdonképpen úgy írtam egy emberről, hogy soha életemben nem találkoztam és beszéltem vele személyesen, de valahol úgy érzem, hogy mégis mindenkinél többet tudtam róla. Rendkívül képzett volt, és egy jó katona, csak mindezt a lehető legrosszabb célokra használta fel.

Bátyi Zoltán: egy bűnös emberrel való beszélgetés kinyitja az író előtt a világot 2

Mennyire volt nehéz formálódni és alakulni ebben a hivatásban a rendszer formálódásával és alakulásával együtt?

– Nem volt egyszerű. Habár azt gondolom, hogy annyira nehéz sem. Talán azért, mert számomra ez tényleg egy hivatás, ami azt jelenti, hogy én világ életemben nagyon szerettem írni. Soha nem esett nehezemre, nem fáradtam el tőle, és nem volt teher, hogy újságíró, író vagyok. Persze óriási átalakuláson ment keresztül a világ. Így aztán az újságírás is. Az írógép megszűnésével először azt hittem, hogy ez is megszűnik majd létezni tovább. Aztán a számítógép létrejöttével rájöttem, hogy nem, sőt. Az információszerzés terét tekintve sokkal hálásabbá vált. Persze fontos, hogy mindezt ki mennyire helyesen alkalmazza. Mivel ma már messze nincs szükség akkora követelményekre, mint egykoron volt ahhoz, hogy valakiből író, újságíró legyen. Ami azért szomorú, mert azok a fiatalok, akik tényleg tehetségesek ezen a területen, nem tudnak kibontakozni, mert ma már más a lényeg, és így szép lassan el is vesznek.

Ön elégedett azzal az életpályával, amit már maga mögött tud?

– Hadd válaszoljak erre egy hasonlattal! Amennyiben egy sportoló el akar érni valamit, soha nem lehet teljesen elégedett azzal a teljesítménnyel, amit már a magáénak tudhat. És ha mondjuk felmerül a kérdés, hogy az összes fájdalom, szenvedés és energiabefektetés megéri-e ahhoz, hogy elérje a célját, akkor már rég nem neki való mindez. Ugyanis a latolgatásnak ilyen esetekben nincs helye. Azt gondolom, számomra megérte újságíróvá, íróvá válni, de persze még én sem vagyok teljesen elégedett. Vannak még céljaim, álmaim és vágyaim, amelyek megvalósításra várnak. Ám hangsúlyoznám, hogy a napi munkám legfontosabb eleme az ítélőtáblai feladatok ellátása, az írást, a kutatásokat ennek alárendelve, szabadidőmben végzem.

Fotó: Gémes Sándor