Hegedűs: minden vásárhelyi sikere, hogy a város nem vesz fel hitelt

Márki-Zay Péter belátta, hogy Vásárhely eladósítása sehová nem vezet – értékelte a közgyűlésen történteket a Fidesz-frakció vezetője.

Mint arról beszámoltunk, levették napirendről a költségvetés megalkotását a mai közgyűlésen Vásárhelyen. A polgármesteri hivatal ezért újratervezi, mekkora összegből működjön és fejlődjön idén a város, amit kedden 15 órától tárgyalnak majd a képviselők.

– A józan ész győzött a politikai viták felett. A költségvetés nem kampánycélokra és látványberuházásokra fog épülni, hanem olyan fejlesztésekre, amikre valóban mindenkinek szüksége van – jelentette ki délutáni sajtótájékoztatóján Hegedűs Zoltán. Hozzátette, minden vásárhelyi polgár sikere hogy a polgármester belátta, a város eladósítása sehová nem vezet, és az általa tervezett közel 3 milliárdos hitelfelvétel nem szolgálja az itt élők érdekeit. A politikus ugyanis 1,9 milliárd forintos fejlesztési és 1 milliárdos rulírozó (mindenre fordítható) kölcsön igénylésén gondolkodott.

A frakcióvezető a keddi rendkívüli közgyűlés kapcsán elmondta, küzdenek azért, hogy a három javaslatuk bekerüljön a költségvetésbe. Azaz a vállalkozások építményadóját csökkentsék harminc százalékkal, 300 millió forintból induljanak út- és járdafelújítások, illetve 1 milliárd forintból 50 kórtermet korszerűsítsenek a kórházban. Ez összesen 1,3 milliárd forint, ami a 10,5 milliárd forintos költségvetési forrás 10 százaléka. Erről bővebben ITT számoltunk be.

Hegedűs: minden vásárhelyi sikere, hogy a város nem vesz fel hitelt 1

Hegedűs kiemelte, a Márki-Zay Péter által elmondottak alapján bekerülhetnek a Fidesz elképzelései a költségvetésbe.
– Fontos hangsúlyozni, hogy az adósság felvételét nem csak mi, hanem a bizottságok, valamint az MSZP-s és a jobbikos képviselők sem támogatták.  Ennek fő oka, hogy októberben választások lesznek, azaz az új testületnek egyből azon kellene gondolkoznia, hogy az év végére hogyan fizeti vissza a milliárdos tételt – hangsúlyozta a politikus.

A közgyűlésről szóló tudósításunkat ITT olvashatja.