Márki-Zay Péter

Hat büntető- és személyiségi jogi per indult egy éven belül a teljes ellenzék támogatásával győztes Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ellen. A politikust eddig 2,3 millió forint pénzbüntetésre ítélték, de a Szabó Bálint jogász által kezdeményezett perekben Márki-Zay Péter ennél sokkal súlyosabb büntetésre számíthat – írja a Magyar Nemzet.

Nincs még egy éve annak, hogy a független, ám mégis a teljes ellenzék támogatását élvező Márki-Zay Pétert megválasztották, majd beiktatták Hódmezővásárhely polgármesterének, de a politikussal szemben ennyi idő alatt is már mintegy féltucat büntető- és személyiségi jogi pert kezdeményeztek. Márki-Zayt, aki 2022-ben akár miniszterelnök-jelöltként is elindulna, három ügyben már el is marasztalták, míg a többi perben még nem született ítélet.

Az egyik első, bíróságon záródó ügye tavaly tavasszal, az országgyűlési választási kampányában indult, amikor két lakossági fórumon úgy fogalmazott: „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”, és állítását több példával is igyekezett alátámasztani. Az ügyben a Szegedi Törvényszék még tavaly decemberben hozott elmarasztaló ítéletet, és megállapította, hogy Márki-Zay valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét. A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, és eltiltotta a politikust a további jogsértéstől.

Ugyancsak pert vesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken két másik ügyben, a bíróság összesen másfél millió forint pénzbüntetésre ítélte Márki-Zayt, és eltiltotta a további jogsértéstől is. Paragi István, az Építészmester Zrt. vezetője azért fordult bírósághoz, mert a polgármester úgy nyilatkozott: az önkormányzat több lakást megvett a cégtől, és azok egy részét áron alul adta el 2017-ben. Az árbecslést pedig Márki-Zay szerint az építőcég tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó Kupola 2000 Kft. végezte el.

Ugyancsak ingatlanokkal kapcsolatos kijelentései miatt perelte be a polgármestert Végh Ibolya aljegyző is. Márki-Zay vele kapcsolatban azt állította: az aljegyző önkormányzati lakásvásárlása felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hiszen a települést emiatt számszerűsíthető veszteség érte. Márki-Zay Péter szerint a volt hivatalvezető-helyettes túl olcsón jutott az ingatlanhoz.

A Szegedi Törvényszék azonban mindkét ügyben elmarasztalta Márki-Zay Pétert, kimondva, hogy a polgármester valótlan állításokat fogalmazott meg a felperesekről. Paragi István jó hírnevét sértette meg, a volt aljegyzőnek pedig a becsületét is. Nem tudni, hogy a polgármester fellebbezett-e az ítélet ellen, de az biztos, hogy a Facebook-oldalán már gyűjtést szervezett a büntetések miatt.

Márki-Zay Péter ellen Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója, a hódmezővásárhelyi K’Art-ügy károsultjait képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatója is három pert kezdeményezett, mindet aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet elkövetett rágalmazás miatt. Tette ezt azért, mert a polgármester többszörösen elítélt bűnözőnek és büntetett előéletűnek nevezte a jogászt, máskor pedig azt állította, hogy a Zuschlag-ügyben Szabó Bálint Zuschlaggal együtt vádlott volt, és kijelentette azt is, hogy megvesztegette Lázár Jánost a Szeviép-ügy kártérítési programban.

A jogász lapunkat arról tájékoztatta, hogy még egyik, általa kezdeményezett ügyben sem született ítélet. Azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay egy tévéinterjúban többszörösen elítélt bűnözőnek nevezte a jogászt, a makói bíróság a két fél kibékítésére tett kísérletet, de Szabó nem fogadta el a polgármester bocsánatkérését. Márki-Zay Zuschlag Jánossal kapcsolatos kijelentései miatt február 25-én, a harmadik ügyben pedig később lesz az első tárgyalás.

E perek mellett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy 170 millió forintos pénzügyi visszaélés miatt. Az ügyben tett feljelentés szerint Hódmezővásárhely vezetése fedezet nélkül vállalt kötelezettséget a helyi strand víztisztító berendezésének megépítésére.

Forrás: magyarnemzet.hu