Videón a vásárhelyi Fidesz költségvetési javaslatai

Hegedűs Zoltán frakcióvezető ismertette a három pontot, amit a pénteki közgyűlésen terjesztenek elő.

A Fidesz-frakció a 10,5 milliárd forintos fejlesztési forrásból 1,3 milliárd forintra, azaz tíz százalékra tesz javaslatot. Az első, hogy a vállalkozások építményadóját 30 százalékkal csökkentsék, a második, hogy 300 millió forintot költsenek út- és járdafelújításra, a harmadik pedig, hogy 1 milliárd forintból 50 kórtermet újítsanak fel a kórházban. A témáról bővebben ITT írtunk.

A frakció azt viszont nem támogatja, hogy a város 1,6 milliárd forintos hitelt vegyen fel. Erről ITT számoltunk be.

Hódmezővásárhely, 2019.02.06.

Röviden arról, hogy mit szeretnénk a 2019-es költségvetésben.

Közzétette: Fidesz Hódmezővásárhely – 2019. február 7., csütörtök