Automatikus vázlat 223

A mai napon rendezték meg a Fogyatékkal Élők Megyei Úszóversenyét a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. Az igazi jutalom számukra nem az éremben, vagy ajándékban öltött testet. A sport szeretete, az uszoda csodás környezete, valamint a fantasztikus hangulatú délelőtt jelentette a fődíjat a versenyzők számára.

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg Csongrád megyében a rangos eseményt, mely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A verseny nyitott volt, tehát minden sérült gyermeket, felnőttet, oktatót, valamint intézményeket is megszólítottak a szervezők.

Automatikus vázlat 225

Kissné Hatvani Erika, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője lapunknak elmondta, a verseny kuriózumát az adta, hogy tíztől hatvan éves korig jelentkeztek a megmérettetésre vállalkozó, sérüléssel élő személyek. Hallássérültek, értelmi fogyatékosok, autizmussal élők nevezhettek különböző kategóriákban. Az úszás szerelmesei mellúszásban, hátúszásban és gyorsúszásban mérhették össze tudásukat. Hozzátette, 11 csapat nevezett, összesen 99 fő részvételével. Növekvő tendenciát mutatott a jelentkezők száma, ugyanis tavaly 88-an vállalkoztak arra, hogy bebizonyítják, ők a legjobbak.

Automatikus vázlat 224

Az első három helyezettet éremmel jutalmazták, a negyediktől a hatodik győztes pedig oklevelet, valamint minden csapat ajándékcsomagot kapott.

Automatikus vázlat 222

A megye különböző részeiből érkeztek a versenyzők: Csongrádról, Makóról, Szentesről, Szegedről, Derekegyházáról, sőt, Kisrétről is. Vásárhely képviseletében a Szivárvány Otthon, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola valamint az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola úszói szelték a habokat.

Automatikus vázlat 221

A délelőtti verseny remek alkalmat adott a találkozásra, beszélgetésre és új ismerettségek, barátságok kötésére. A fantasztikus vízi eseményről mindenki boldogan, fantasztikus élményekkel gazdagon tért haza.

Fotók: Gémes Sándor