Márki-Zay Péter

A bírósági ítélet szerint megingatta a kórházba vetett közbizalmat. A politikus páros lábbal szállt bele az intézménybe, családi cégük közben a kórházéval konkurens szolgáltatást nyújtó, otthonszülésre szakosodott egészségügyi vállalkozás. Ügyes…

Megírtuk: egy független, tényfeltáró portál nemrég hangfelvételeket hozott nyilvánosságra arról a büntetőperről, melyben egy oltásellenes házaspárt kiskorú gyermekük megölésével vádolnak. A vádirat szerint a csecsemőkorú gyermek, L. Endre azért halt meg, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, majd amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost, illetve próbálták megakadályozni a baba megmentését.

Az ügyben tanúként hallgatták ki az otthonszülést levezető Márki-Zayné Vincze Felíciát, akinek a tanúvallomásában ellentmondásokra hívja fel a figyelmet a Szégyenpad.com. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Márki-Zayné nem adta be a gyermeknek a K-vitamint. A Ripost információi szerint akár még vádlott is lehet az ügyben, erre utal az is, hogy a bíró a hanganyagok szerint figyelmeztette, nem köteles saját magára terhelő vallomást tenni. Az Origo felhívta a figyelmet, egy hangfelvétel tanúsága alapján Márki-Zayné „döbbenetes áltudományos összeesküvés-elméletekben hisz, többek közt abban, hogy a K-vitamin rákot okozhat”, hiszen arról beszélt tanúként, hogy a fia Kanadában kapott egy injekciót, amiről azt olvasta, hogy leukémiára hajlamosíthat.

Pikáns körülmény, hogy az otthonszülésre szakosodott családi cég ügyvezetője éveken keresztül, egészen 2017-ig a jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter volt. Ez pedig az Origo.hu értelmezésében egészen új megvilágításba helyezi Márki-Zay kirohanását a hódmezővásárhelyi kampányban. „Ha Önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják” – becsmérelte városa egészségügyi intézményét a politikus, akinek az elsőfokú bírósági ítélet szerint nyilvánosan meg kell követnie a kórházat az ordas nagy hazugságért, illetve 800 ezer forintot kell perkálnia jó hírnév megsértése miatt.

Az Origo.hu azt boncolgatja, amennyiben az emberek elvesztik a bizalmukat a kórházban, akkor fennáll a lehetősége, hogy számos nő úgy dönt, bábával, otthon szüli meg gyermekét.

Több országos sajtóorgánum tehát azt vetette fel, érdekes összefüggések rajzolhatók ki Márki-Zay Péter kórházellenes támadásai és aközött, hogy éveken át egy a kórházéval kvázi versengő, intézményen kívüli egészségügyi szolgáltatást nyújtó családi vállalkozást vezetett a jelenlegi polgármester. Vagyis a családi cég konkurens szolgáltatást biztosított a kórházi szülészethez képest. Rendkívül izgalmas kérdéseket vet föl ebben a tekintetben, hogy az otthonszülési mozgalom (szekta) élharcosaként miért is volt számára fontos, hogy verbálisan megtapossa a konkurenciát.

Amikor decemberben első fokon elveszítette a kórházpert, a bíró az indoklás során kiemelte, Márki-Zay Péter kijelentései nem minősülnek véleménynyilvánításnak, azok tényállítások voltak, amelyek nagyobb részéről bebizonyosodott, hogy valótlan tartalmúak. Ilyen módon pedig alkalmasak arra, hogy a közbizalom meginogjon az intézményben.

Ha pedig például a terhes anyák bizalma meginog a vásárhelyi kórházban – tehetjük hozzá –, akkor adott a lehetőség, hogy például intézményen kívüli szülészeti megoldást keressenek és válasszanak. A potenciális jelentkezők Márki-Zayék családi cégénél is landolhattak, növelve annak bevételét. A vállalkozás a hírek szerint a botrányok árnyékában idén tavasszal húzza le a rolót.